https://kolorline.hu/Bajnokként is szárnyal a KBSC

Bajnokként is szárnyal a KBSC

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó NB III keleti csoportjának 32. fordulójában Jászberényben szerepelt a Kazincbarcika. A borsodiak több mint egy órán át játszottak emberhátrányban, de nyerni tudtak.

 

Már bajnokként lépett pályára a KBSC a bajnokságban 3. helyen tanyázó Jászberény ellen. A jászságiakat ősszel alaposan elpáholták Koleszár György tanítványai, hiszen 4-0-ra nyertek. A vendégeknél sárga lapok miatt hiányzott a barcikai gólfelelős Farkas János. A Kazincbarcika azonban remekül kezdte a mérkőzést és a 20. percben Benne találatával megszerezte a vezetést. A KBSC játékosának ez volt a 7. gólja a szezonban. A gól után azonban hamar emberhátrányba került a vendég együttes, ugyanis Contstantinescut egy rossz ütemű becsúszása miatt kiállította a játékvezető. A gól után a Jászberény csupán egy nagy helyzetig jutott el az első félidőben.

A második 45 percben a KBSC a kontrákra hagyatkozott is igyekezett megtartani minimális előnyét. A jászságiak mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, nem sikerült egyenlíteniük. A KBSC így ebben a szezonban másodszor is legyőzte riválisát és magabiztosan őrzi előnyét. A bajnokságból még két forduló van hátra. Legközelebb május 27-én szombaton este hat órától a Tiszaújvárost fogadja a KBSC, az utolsó fordulóban június 4-én pedig az Újpest II vendégeként lép pályára a kék-sárga alakulat.

 

Jászberény – Kazincbarcika 0-1 (0-1)

Vezette: Pillók

Jászberény: Miski – László, Mile, Hevesi-Tóth (Nyárasdi 5. perc), Ludasi, Szőllősi, Prasler (Bálint61. perc), Szanyi, Bojtor (Szilágyi 71. perc), Birtalan, Herczeg. Edző: Gelei Károly.

Kazincbarcika: Somodi – Szemere (Molnár 78. perc), Kardos, Sigér, Engel (Faggyas 87. perc), Burics, Süttő, Belényesi, Fekete, Bene (Kovács P. 83. perc), Contantinescu. Edző: Koleszár György.

Gólszerző: Bene 20 perc

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk