https://kolorline.hu/Szurkoljon Ön is a Spartan Race versenyzőinek!

Szurkoljon Ön is a Spartan Race versenyzőinek!

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

2017. június 17-én Kazincbarcikán rendezik meg a világ legnépszerűbb akadályfutó versenye, a Spartan Race. A Csónakázó-tótól rajtolva és oda visszaérkezve reggel 9 órától összesen közel ötezer versenyző fut majd neki a 13-16 km-es távnak, sőt, a legkisebbek is kipróbálhatják magukat a számukra létrehozott gyermek pályákon. A látogatókat is fesztivál hangulattal és érdekes programokkal várják a rendezők az egész nap folyamán. Jöjjön, nézze meg, hogyan harcol egy igazi spártai, szurkoljon a kazincbarcikai versenyzőknek!

Útlezárás, forgalomirányítás

Az eseményhez kapcsolódóan már június 10-étől megkezdődnek az előkészületek a Csónakázó-tó környékén, június 17-én, szombaton pedig lezárják a Herbolyai út és Hajcsár út közötti szakaszt (volt Jókai iskola melletti tóhoz vezető út). A kiskertesek kizárólag a Hajcsár út felől közelíthetik meg ingatlanjaikat behajtási engedéllyel, különös figyelemmel a verseny negyedóránkénti rajtjaira.
Behajtási engedély az Egressy Béni Művelődési Központban igénylehető Szilasi Lászlónénál: +36 20 823 9953, szilasiancsa@gmail.com
A területről való teljes levonulás június 21-éig történik meg.

Fokozott rendőri jelenlét. Közlekedjünk inkább gyalogosan!

A városban és a bevezető utakon a rendezvény napján a rendőrkapitányság és a rendészet munkatársai nagy létszámmal biztosítják a zavartalan közlekedést. Ha teheti, közlekedjen gyalogosan.

Együttműködését és megértését köszönjük.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk