https://kolorline.hu/Nyolcszor örült a végén a bajnok KBSC

Nyolcszor örült a végén a bajnok KBSC

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó NB III keleti csoportjának 34. fordulójában az Újpest II vendégeként lépett pályára a Kazincbarcika együttese. A kék-sárgák magabiztos győzelemmel zárták a szezont.

A listavezető és a sereghajtó csatájának már nem volt tétje, hiszen a borsodiak már 3 fordulóval ezelőtt biztosították első helyüket, a fővárosiak kiesése, pedig már jóval korábban borítékolható volt. Az első játékrészben mindössze egy gól esett, azt a vendégek gólkirályjelöltje Farkas János szerezte a 38. percben.

Jól tartotta magát a hazai együttes, mert a második vendéggól csupán a 65. percben született meg, ezt Engel Alex jegyezte. Ezután azonban beindult a barcikai henger, hiszen 10 percen belül Farkas, majd újból Engel volt eredményes. Négygólos vendég vezetésnél azonban nem állt le a Koleszár legénység. Az utolsó néhány percben ugyanannyi gólt szereztek a kék-sárgák, mint az egész mérkőzésen. 5 perccel a lefújás előtt előbb Szemerevolt eredményes, majd nem sokkal később Süttő is mattolta a kapust. A hosszabbításban 2 percen belül Sigér és Kardos gólja adta meg a kegyelemdöfést a lila-fehéreknek. A KBSC bajnokhoz méltó győzelmet aratott az utolsó fordulóban, idegenben.

A borsodi együttes így 34 mérkőzéséből 25-t megnyertt 4 végződött döntetlennel és 5 alkalommal szenvedett vereséget. A KBSC 88 gólt rúgott és 33-t kapott. A borsodiak 13 ponttal előzték meg a második helyezett Monort. Az NB III keleti csoportjának gólkirálya is kazincbarcikai lett, Farkas János 30 góllal szerezte meg ezt a címet. A KBSC ősztől 4 év szünet után szerepelhetnek ismét a másodosztályban.

Újpest II – Kazincbarcika (0-1) 0-8

Budapest, 50 néző.

Vezette: Szigetvári

Újpest II: Keserű – Knap, Fék, Sándli, Ferkel, Molnár S., Virag, Tóth T., Tóth R., Sallay (Nyilas 60. perc), Drávucz.

Edző: Szabó György.

Kazincbarcika: Fülöp – Kardos, Farkas, Sigér, Engel, Burics, Süttő, Belényesi, Fekete (Kovács P. 80. perc), Molnár M. (Szemere 69. perc), Constatinescu (Faggyas 66. perc).

Szakmai igazgató: Koleszár György.

Gólszerzők: Farkas 38. és 72. perc, Engel 65. és 75. perc Szemere 85. perc, Süttő 89. perc, Sigér 90. perc, Kardos 92. perc.

Az NB III keleti csoport 34. fordulójának további eredményei:

Tiszaújváros – Hatvan 0-2
Putnok – REAC 2-1
ESMTK – Tállya 3-1
Hajdúböszörmény – DVTK II 3-0
BKV Előre – Monor 2-2
DVSC-DEAC II – MTK II 1-2
Jászberény – Nyírbátor 3-1
Salgótarján – Rákosmente 2-1

Az NB III keleti csoportjának végeredménye:

1. Kazincbarcika (88-33) 79 pont
2. Monor (53-34) 66 pont
3. Jászberény (63-33) 65 pont
4. MTK II (64-37) 56 pont
5. DVTK II (53-49) 50 pont
6. Putnok (46-49) 49 pont
7. Tállya (53-58) 49 pont
8. Rákosmente (69-54) 48 pont
9. Salgótarján (56-45) 48 pont
10. ESMTK (41-45) 47 pont
11. Nyírbátor (51-42) 46 pont
12. BKV Előre (57-58) 45 pont
13. Tiszaújváros (38-40) 45 pont
14. DVSC-DEAC II (49-50) 42 pont
15. REAC (42-55) 40 pont
16. Hatvan (48-50) 40 pont
17. Hajdúböszörmény (33-72) 29 pont
18. Újpest II (24-124) 6 pont

További híreink

Harminc tanuló vett részt a Kazinczy tehetséggondozó programjában

Dátum: 2026. szept 22. 16:55

Hogyan kapcsolható össze a sport, a matematika, a kreativitás és az önismeret? Többek között erre kereste a választ az a komplex tehetséggondozó program, amely 30 általános iskolás tanuló részvételével valósult meg a Kazinczy Ferenc Tagiskolában.

Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás az Olympos lábánál

Dátum: 2026. szept 21. 19:32

A „Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás a tanulók és oktatók fejlődéséért” elnevezésű projekt keretében az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Turizmus-vendéglátás, Szépészet, valamint a Specializált gép- és járműgyártás ágazatának 21 fő tanulója szerezhet értékes külföldi szakmai tapasztalatot a 14 napos mobilitás keretében.

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

Óriási siker a BorsodChem KolorFutás Night

Dátum: 2026. szept 20. 12:40

Ezeregyszázan álltak rajthoz idén Kazincbarcika legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A KolorCity Mozgásév második megmérettetésén hat különböző futam közül választhattak a szabadidősport kedvelői.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk