https://kolorline.hu/NB I-es múlttal rendelkező csapat ellen idegenben kezd a KBSC

NB I-es múlttal rendelkező csapat ellen idegenben kezd a KBSC

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Megtartották a labdarúgó NB II 2017/2018-as idényének sorsolását. A sorozatban érdekelt kazincbarcikai együttes július 30-án idegenben a 2015/2016-os szezonban még NB I-ben szerepelt Békéscsaba ellen idegenben játssza az első meccsét. A sorsolás szerint augusztus 6-án az egykori NB I-es bajnokcsapat a Vác ellen lesz pályaválasztó a Vitelki legénység. A labdarúgó NB II július 30-án vasárnap rajtol és ebben az évben december 10-én ér véget. Az év utolsó hónapjában már két „tavaszi” fordulót is megrendeznek. A jövő évi folytatás attól függ kijut-e a magyar válogatott az ororszországi világbajnokságra. Ha Bernd Storck együttesének sikerül kiharcolnia a részvétel jogát, akkor február 18-án, ha nem akkor február 25-én folytatódik a bajnokság. A magyar válogatott jelenleg nem áll továbbjutó, vagy pótselejtezőt érő helyen csoportjában.

Az NB II mezőnye erős, hiszen az elsőosztályból kiesett nagymúltú többszörös bajnok MTK mellett a Gyirmót is feljutásban bízik. A KBSC újonckét erős ellenféllel idegenben kezd. A Békéscsaba egy hete felkészülési találkozón ugyanis öt gólt rúgva győzött Somodiék ellen és az előző szezonban az 5. helyen zárt, egy évvel korábban pedig az NB I-ben szerepelt. A következő ellenfél a szintén NB i-es múlttal rendelkező, de az utóbbi években rendre másodosztályban szereplő Vác együttese lesz, amely a múlt század 90-es éveinek sikercsapata volt Csank János vezetésével. A 3. fordulóban az NB I-be korábban „átszállójegyet” váltó, ott mindössze egy idényt töltő Szolnok vár a barcikaiakra. A kék-sárgák a 4. fordulóban egy újonccal az NB III közép csoportjának bajnokával a Budafokkal meccselnek, amely a Magyar Kupa legutóbbi kiírásában elődöntőig jutott, ahol a Ferencváros állította meg őket. A budafokiak előtte azonban a sorozatban egy NB I-es skalpot is begyűjtöttek, legyőzték a tavalyi NB I ezüstérmesét, a Videotont. A vegyésznek így nem lesz könnyű dolga a bajnokság első 4 fordulójában. A következő mérkőzéseken sorrendben: Budafok, Nyíregyháza, Dorog, Soroksár, Gyirmót, Szeged, MTK, Sopron, Mosonmagyaróvár, Győr, Zalaegerszeg, Kisvárda, Siófok, Csákvár és Cegléd lesz a KBSC ellenfele. A felsorolásból kiderült, hogy hat csapat korábban már szerepelt az NB I-ben és ha a idevesszük a az 1977-ben még NB I-es Dorogot, valamint a más néven, de szintén korábban élvonalban játszó Szegedet és Sopront, akkor látható, hogy nagy múltú, riválisokban nem lesz hiány. A KBSC a 20 csapatos bajnokságban ebben az évben 21, 2018-ban pedig 17 mérkőzést játszik. Az első mérkőzésre ebben az évben július 30-án vasárnap kerül sor az utolsóra december 10-én. 2018-ban a bajnokság a magyar válogatott világ bajnokságra való kijutása esetén február 18-án ellenkező esetben egy héttel később kezdődik. A bajnokság utolsó játéknapjára május 20-án, vagy június 2-án kerül sor. Az MLSZ Versenybizottsága a találkozók pontos kezdési időpontját július 14-ig véglegesíti. Az bajnokság során négy hétközi forduló is lesz.

A Kazincbarcika dolga korántsem egyszerű, de lelkesedéssel, hittel és szorgalmasan elvégzett munkával elérhető a cél: az NB II-es tagság meghosszabbítása.

További híreink

Rózsaszín tanácsadók akcióban – A kazincbarcikai Védőnői Szolgálat díjtalan szűrőnapja

Dátum: 2026. okt 18. 07:30

Október 16-án ingyenes szűrőnapra várta a kazincbarcikaiakat a helyi Védőnői Szolgálat. Az érdeklődők egyebek mellett vérnyomás- és vércukormérésen, valamint látás- és hallásvizsgálaton vehettek részt. Október a mellrák elleni küzdelem és megelőzés hónapja, ezért a programon az emlő önvizsgálatáról és a szűrővizsgálatokról is kaphattak tájékoztatást a résztvevők.

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk