https://kolorline.hu/Nemzetközi versennyel emlékeztek a sakkozók

Nemzetközi versennyel emlékeztek a sakkozók

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcika Városi Sakk Club szeptember 16-án 17. alkalommal rendezte meg a Kovács Aladár–Simon József emlékversenyt.

A verseny névadói egykor az egyesületünk tagjai voltak, akik munkásságának köszönhetően - mára különböző címekkel elismert – sok-sok kölyök-, serdülőkorú sakkozóval szerettették meg a sakk sportot. Kovács Aladár az egykori Ózdi Kohászati Üzemek dolgozója volt, aki munkája mellett Ózdról, míg Simon József Ormosbányai bányászként a 3 műszakos munkarendje mellől jártak rendszeresen a barcikai egyesület tagjaiként az edzésekre, versenyekre. Kiemelkedő munkát végeztek az utánpótlás nevelésében. A tanítványok ma már sok egyesület meghatározó versenyzői lettek! Simon József fia a rendezvény előtti este telefonon keresve köszöntötte és köszönte meg az egyesületnek, a verseny valamennyi résztvevőjének, hogy nem felejtették el édesapja emlékét. A XVII. Kovács Aladár–Simon József emlékversenynek a Mezey István Művészeti Központ adott méltó környezetet. A versenyre 81 versenyző érkezett az ország különböző pontjairól – Karancsberényből, Gyöngyösről, Pétervásáráról, Tiszaújvárosból, Nyíregyházáról, Makóról – és 4 ukrán versenyző részvételével vált nemzetközivé.

Az emlékverseny rangját 4 nemzetközi mester, 4 FIDE mester és 1 FIDE mesterjelölt emelte. A korábbi évekhez képest jelentős változást vezetett be, tett előrelépést a Kazincbarcika Városi Sakk Club az által hogy a Kovács Aladár–Simon József emlékverseny „A” csoportjában a verseny értékpontszerzővé vált! A másik csoport versenyzői kérését megfontolva, jövőre kezdeményezzük a „B” csoportban is a verseny értékpontszerzővé tételét. A versenyt a házigazdák bevezető szavai után Klimon István, Kazincbarcika város alpolgármestere nyitotta meg.

 

Eredmények:

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk