https://kolorline.hu/Megnyugtató előny a visszavágóra

Megnyugtató előny a visszavágóra

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kék-sárgák hazai pályán 3-0-ra nyerték a párharc első felvonását.

Villámrajtot vett a találkozón a Kazincbarcika és néhány perc alatt 5 pontos hazai előnynél a székesfehérvári tréner kért időt. Szinte hiba nélkül játszottak Toronyaiék és a szett derekán már nyugodtan cserélhetett Daniel Oravec is. Végül nagy különbséggel 25-12-re hozta az első szettet a Vegyész.

A második játszma elején azonban megtorpant a házigazda és a dunántúliak 3, majd 7 pontos előnyénél is időt kért a barcikai edző. Megkezdte a felzárkózást a VRCK, de csak 19-nél sikerült az egyenlítés. Izgalmasan alakult a szett hajrája, ugyanis 22-21-nél még visszavette a vezetést a fehérvári gárda, ám a végén már nem volt mese, ha nehezen is, de hozta a játszmát a Kazincbarcika 25-23-ra.

A harmadik felvonás elején 9-7-nél még vendég előnyt mutatott az eredményjelző, de nem sokáig örülhettek a székesfehérváriak, hiszen 10-9-nél már Szabó Dávidék álltak jobban. Milev ászai után tovább nőtt a kék-sárgák előnye és végül 25-18-ra hozták a harmadik játszmát. az első mérkőzés 3-0-s sikere után a VRCK nyugodtan várhatja az október 12-i székesfehérvári visszavágót, ám addig még október 8-án vasárnap egy rangadó is vár a barcikaiakra, hiszen az elmúlt szezon bajnoki elődöntőjének „visszavágójaként” a Pénzügyőr együttesét fogadják 17 óra 30 perctől. 
 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk