https://kolorline.hu/KBSC - A harmadik hely a tét

KBSC - A harmadik hely a tét

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Vitelki Zoltán együttese a két vereség után végre ismét szeretné megízlelni a győzelem ízét.

 

Legutóbbi hazai és idegenbeli fellépésén is adós maradt a győzelemmel a KBSC. A listavezető MTK elleni 0-1 azonban nem annyira fájó, mint a múlt heti idegenbeli 2-0-s vereség a Sopron ellen. Vitelki Zoltán bízik a jobb folytatásban, mind játékban, mind eredményességben. A Kazincbarcika szakvezetője szerint csak jobb folytatás jöhet. A kék-sárgák ismét egy dunántúli Győr-Moson-Sopron megyei csapattal találkoznak.

A Mosonmagyaróvár a Kazincbarcikához hasonlóan jól kezdte az idényt, hiszen az első három fordulóban 5 pontot szerzett, de azóta adós szurkolóinak a győzelemmel. Az elmúlt 9 fordulóban 5 vereség és 4 döntetlen a mérleg. Legutóbb a Sorksártól hazai pályán kaptak ki 1-0-ra. A legutóbbi 9 mérkőzés közül egyébként 7 találkozón egy gólt sem szereztek. A KBSC szárnyalása tovább tartott, hiszen Takácsék a 10. fordulóig mindössze egyszer kaptak ki, és még most is mindössze három vereséggel rendelkeznek. A Mosonmagyaróvár idegenben mindössze 3 pontot szerzett és összességében 9 ponttal a 17. a bajnokságban.

Fontos kérdés a barcikaiak háza táján, hogy visszatalálnak-e a borsodiak a siker útjára, megízlelik-e újból a győzelem édes ízét? Hazai környezetben eredményes a Vitelki csapat, hiszen csupán az MTK-tól kapott ki, mellette a Nyíregyháza elleni döntetlen és 3 győzelem a mérleg. A borsodiak még mindig a 3. helyen állnak, ám a pozíció megtartásához hétvégén mindenképpen nyerniük kell. Kanalos kiállítása miatt nem léphet pályára a vasárnapi mérkőzésen. Hogy a 13. bajnoki forduló melyik csapatnak lesz szerencsés, az vasárnap kiderül. A KBSC – Mosonmagyaróvár találkozó október 16-én délután 3 órakor kezdődik Tiszaújvárosban, a játékvezető Farkas Tibor lesz.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk