https://kolorline.hu/Lakossági fórum: Megújul a Fő tér

Lakossági fórum: Megújul a Fő tér

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Lakossági fórumot tartott a Fő tér fejlesztésével kapcsolatban Kazincbarcika Város Önkormányzata október 12-én. 

A fórumon elsőként Pétervári György, a terület önkormányzati képviselője beszélt a Fő tér korábbi funkcióiról, történetéről, majd felvezette az idei terveket.

A beruházás ütemeit teljes körűen Szitka Péter polgármester ismertette az érdeklődőkkel egy prezentáció keretében.

„Nagyon fontos megjegyezni, hogy 2014 óta sajnos Európia Uniós vagy nemzeti pályázati lehetőség nem volt a terület megújítására, így korábbi ígéretemhez híven a Képviselő-testülettel együtt úgy döntöttünk, hogy önkormányzati forrásból kezdjük meg a fejlesztéseket, melyek több ütemben valósulhatnak meg. A beruházás régi igénye a városlakóknak, és azt igyekeztünk úgy megtervezni, hogy a jelenlegi funkciók megmaradjanak, azonban a mai kor elvárásainak is megfeleljen.”- mondta Szitka Péter.

A teljes felújítás során elbontják a jelenlegi labdahálós játszóeszközöket és pályákat, ezeknek a helyére olyan új, sok esetben hazánkban még egyedülálló játékok, installációk kerülnek, amelyek minden korosztály igényeit kielégítik. Emellett fitneszeszközökkel, valamint a mozgáskoordinációt javító és készségfejlesztő játszóeszközöket is magában foglaló játszótérrel gazdagodik a Fő tér.


Fotók: Zele Tímea

Megmarad a terület pihenőpark funkciója, megújul a Fő tér csapadékvíz-elvezetése, a közvilágítás, a sétányok, és új utcabútorok is kihelyezésre kerülnek. A Fő téri rekonstrukcióhoz kapcsolódik egyébként az a járdafelújítás is, mely tavasz végén kezdődött a területen és a közelmúltban ért véget.

A beruházás idén ősszel elindul, az időjárásra tekintettel olyan munkák kerülnek első körben elvégzésre, melyek a további, tavasztól elvégzendő feladatokat megalapozzák.

A fórumon jelenlévők aktívan kapcsolódtak be az előadásba, kérdéseik, észrevételeik elsősorban az ütemezéssel kapcsolatban merültek fel, de szó volt egyéb, a fejlesztés részét nem képező járdák felújításának, parkolók létesítésének szükségességéről is.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk