https://kolorline.hu/KBSC: A korábbi négyszeres bajnok ellen küzdenek

KBSC: A korábbi négyszeres bajnok ellen küzdenek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kék-sárgák az elmúlt évben az NB III nyugati csoportját megnyerő Győri ETO-val mérkőznek október 22-én.

Nem vár könnyű mérkőzés a kazincbarcikai labdarúgókra vasárnap, hiszen Takács Péterre keresztszalag-szakadása miatt hosszú ideig nem számíthat Vitelki Zoltán. A barcikai tréner azonban ezúttal is szeretné győzelemre vezetni fiait. A két vereség után a legutóbbi fordulóban végre pontot szereztek Borosék, és szeretnék, ha Győrben szintén tovább gyarapodhatna a KBSC pontszáma.

Az ellenfél elég rapszodikus teljesítményt nyújt eddig a bajnokságban, hiszen 4 győzelem, 4 döntetlen és 5 vereség eddig a győriek mérlege. A korábbi négyszeres bajnok edzőt váltott, Bekő Balázstól Szentes Lázár vette át az irányítást a 11. fordulótól. Szentes Lázár a győri aranykorszak korábbi válogatott játékosa Vitelki Zoltánnal is dolgozott együtt Diósgyőrben a 2012/2013-as szezonban. A szakember irányításával az ETO a legutóbbi 3 mérkőzéséből egyet megnyert – a feljutásra is pályázó Nyíregyháza otthonában -, valamint döntetlent játszott hazai pályán a Doroggal és vendégként a Soroksárral. Azonban az utóbbi időszak javuló formája ellenére is csupán 13. a Győr 16 ponttal.

A Kazincbarcika legutóbb egy pontot szerzett a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen, de ezen a találkozón már a 4. percben megsérült a KBSC legjobbja, Takács Péter. Az ő játéka, kreativitása és góljai hiányozni fognak Győrben is. A Kazincbarcika folytatná jó idegenbeli szereplését, hiszen eddig mindössze kétszer, a Budaörstől és Soprontól szenvedett vereséget vendégként. A megfelelő koncentráció, a helyzetek kihasználása, valamint a fegyelmezettség lehet a kulcsa a győri mérkőzésnek. Vitelki Zoltán most is, mint mindig győzelemmel számol. A siker azért lenne fontos, mert így nem nőne a barcikaiak hátránya az MTK-val és a Kisvárdával, és nem csökkenne előnye az üldözőkkel szemben. Az NB II élcsoportja most is sűrű, hiszen a KBSC 24 ponttal a 3., míg a 4. Szolnoknak 22, az 5. Békéscsabának 21, a 6. Gyirmótnak, a 7. Nyíregyházának és a 8. Soroksárnak 20-20 pontja van. A VKW ETO FC Győr – Kazincbarcika mérkőzés október 22-én vasárnap 17 órakor kezdődik, a játékvezető Bogár Gergő lesz.

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk