https://kolorline.hu/Pátrovics Géza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Príma-díj egyik jelöltje

Pátrovics Géza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Príma-díj egyik jelöltje

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Pátrovics Géza súlyemelő edző neve foglalom Kazincbarcikán. A sportember most a Vállalkozók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Príma-díjának egyik jelelöltje a Magyar Sport kategóriájában.


 
A kiváló súlyemelő a sportággal 1974-ben ismerkedett meg a sportággal Kazincbarcikán. A hazai bajnokságokon elért sikerei mellett két EB 4. hellyen vétette magát észre a 80-as évek elején. Az 1984-es olimpiára Los Angelesbe a „nagy válogatott” tagjaként a bojkott miatt nem mehetett el, ám négy évvel később 1988-ban még mindig tagja volt az olimpiai keretnek, de az utolsó pillanatban sajnos ezúttal is lemaradt az ötkarikás játékokon való indulásról.

Pátrovics Gézát Kazincbarcikán a fiatalok, mint edzőt ismerhetik, hiszen 1990-től a KVSE súlyemelő szakosztályának vezetőedzőjeként dolgozik. Tanítványai közül a legnagyobb sikert a felnőtt női válogatott tanítványa, Ráki Henrietta érte el, aki már Európa bajnoki arany- és ezüstérmet is szerzett. A Magyar Súlyemelő Szövetség megbízásából 2009-2011 között szövetségi kapitányi feladatokat látott el.

Sportolói és edzői tevékenysége mellett kiváló szervező is, hiszen a Szűcs Lajos Nemzetközi Súlyemelő verseny mellett az 1999-es kazincbarcikai Masters Európa Bajnokság, valamint a BorsodChem Grand Prix kvalifikációs viadal szervezésében is aktív részt vállalt. A 2007-es kazincbarcikai már Masters Világbajnokságon a szervezés mellett aranyéremmel is megörvendeztette a helyi sportbarátokat. Öt évvel később pedig ismét a kontinens legjobbjai versenyeztek a borsodi városban az Európa bajnokságon.  
Pátrovics Géza ma is rendszeresen edz és indul a különböző Masters versenyeken. „Masters” versenyzőként 35 évesen nyert először Európa-bajnokságot, s ma már többek között tizennyolcszoros Európa-bajnoknak és tizennégyszeres világbajnoknak, valamint örökös csúcstartónak mondhatja magát. A Masters Európa Bajnokságokon való szereplése alapján 2002-től tagja az Európai Halhatatlanok Klubjának.  Masters világbajnokságokon elért eredmények alapján, 2008. szeptemberében Görögországban tagja lett a "Halhatatlanok Klub"-jának, vagyis a Hall of Fame-nek.

A súlyemelő edző számos szép eredménnyel örvendeztette meg a megye sportbarátait, akik ezúttal egy kattintással egy szavazattal segíthetnek a barcikai súlyemelőedzőn. Pátrovics Géza ugyanis a Megyei Príma-díj jelöltje a Magyar Sport kategóriában. Szavazni a http://www.voszborsod.hu/ oldalon lehet a Megyei Príma díj 2017 menüpontban.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk