https://kolorline.hu/Súlyemelő emlékversenyek Kazincbarcikán

Súlyemelő emlékversenyek Kazincbarcikán

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

X. Szűcs Lajos Emlékversenyt és VI. Szabó Ferenc Masters Emlékversenyt rendeztek október 21-én a Kazincbarcikai Sportközpontban. A Miskolcon súlyemelő Szűcs Lajos, az 1972 -es olimpia ezüstérmese. Az ő emlékére hozta létre tíz évvel ezelőtt, Pátrovics Géza súlyemelő ezt a versenyt, ahová Szűcs Lajos három gyermeke is minden évben ellátogat.

A megnyitó beszéddel Szitka Péter polgármester köszöntötte a megjelenteket, valamint díjakat és plaketteket adott át.

Kiemelkedő eredményeikért serleget vehetett át: Federer Benjamin, Holló Szilárd és Lucz Levente.

Plakettet kapott a Szűcs család, illetve Pátrovics Gézától, Szitka Péter polgármester vette át az emlékplakettet.

A megrendezett verseny két szakaszból állt. Délelőtt a X. Szűcs Lajos megyei szintű emlékversenyt, délután a VI. Szabó Ferenc országos masters kupát lehetett megtekinteni, ahol 35 év feletti versenyzők léptek a bírók elé.

Az idén első alkalommal volt csapatbajnoksági verseny, ahol a klubbok csapatai mérték össze erejüket.

A KVSE eredményei

Szűcs Lajos Emlékverseny: 1. Pacsuta Gergő (serdülő, 45 kg), Féderer Benjámin (serdülő, 85 kg), Tóth Ákos (ifjúsági, 77 kg), Baráth Zsolt (junior, 77 kg)

VI. Szabó Ferenc Emlékverseny (csapatbajnokság): 2. csapat Hornyák József, Nagy Gyula, Pátrovics Géza

Gratulálunk!

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk