https://kolorline.hu/Nyitrán megszerezte a szezon első MEVZA sikerét a VRCK

Nyitrán megszerezte a szezon első MEVZA sikerét a VRCK

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda Közép-Európa Liga 3. fordulójában Nyitrán lépett pályára a Vegyész RC Kazincbarcika. Az Oravec tanítványok ebben a sorozatban a horvát Kastela ellen megszerezték idei első győzelmüket.

A bajnokságban veretlen Kazincbarcika a győzelem reményében utazott Nyitrára, ahol előbb azzal a horvát Kastelával találkozott, amelyet tavaly 3-0-ra legyőzött. A kék-sárgák a frissen igazolt venezuelai feladóval Carlos Páezzel kezdtek. Az első felvonásban a VRCK-ból főleg Szabó Dávid volt elemében, vezettek is a kék-sárgák. A horvát együttesnek csak felvillanásai voltak és a barcikaiak végül 25-18-ra hozták az első felvonást. A Kastela játékosaiban látszott, hogy előző nap a Nyitra ellen is mérkőztek, ám a második szettben már szorosabban alakult a csata. 12-12-nél és 21-21-nél is kiélezett volt a küzdelem, ám a kevesebbet hibázó Kazincbarcika ebben a szakaszban is jobbnak bizonyult ellenfelénél 25-22 arányban. A harmadik szakaszban ott folytatta az Oravec csapat, ahol az előző szettben abbahagyta. Az elején ugyan még partiban voltak a horvátok, de Milevék fokozatosan növelték előnyüket. A VRCK remek támadásaira, nem tudott jó blokkal reagálni a Kastela. A Vegyész a 3. játszmát is magabiztosan nyerte 25-16-ra. A horvátok ellen megszületett a VRCK első MEVZA győzelme a szezonban. Folytatás október 28-án szombaton délután 4 órától a házigazda Nyitra ellen.

 

 

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.