Saját csúcsot döntött

A magyarországi teljesítménytúrázás és terepfutás történetének egyik legnagyobb összszintemelkedésű kihívását rendezték meg a Mátrában november 24-26. között. A Galyavár 110 Mérföld során a 177 kilométeres táv alatt, sokszor magashegyi nehézségű terepen, összesen 11.520 méter, azaz több, mint 11 kilométer pozitív szintemelkedést kellett leküzdeniük a nevezőknek.

Egy kazincbarcikai versenyző is volt a nevezők között: Biriki Attila a harmadik helyen ért célba a Galyavár 177 km-es távon, 11520 méter szintemelkedéssel, a tavalyi idejét 1 óra 4 perccel megdöntve!

Biriki Attila beszámolója a versenyről:

"Földre kerülve, majd elterülve,
teljesen kimerülve, padlóra küldve,
búskomoran nyugtáznám ennyire tellett
és kérdezném magamtól: ember neked ez kellett?"

Amikor tavaly első alkaklommal kiírták ezt a versenyt, bizony a fenti gondolatok forogtak a fejemben. Találtam egy eseményt, amibe nagyon könnyen beletörhet a bicskám. Pontosan ez motivált amikor beneveztem. Vajon meg tudom-e csinálni és a szokásos kérdés, hogy milyen érzés utána?
Sikerült! Mi több várakozásomon felül. Aztán idén ismét kiírták ezt az őrületet. Mi is ez pontosan? A Mátra egyik meredek oldalában kell körözgetni huszonnégyszer Galyatető-Mátraalmás-Galyavár-Galyatető között. Ez 7,2 kilométer hosszú kör, amiben 480 méter a lejtés, illetve az emelkedés. A végére összejön 177 kilométer és 11520 méter szint. No tehát ott tartunk, hogy megláttam hurrá idén is megrendezik. Viszont akarok én menni? Tavaly megvolt, minek megint? Hosszú nehéz stb., de mi van, ha csak véletlenül sikerült? Ez a gondolat viszont nem hagyott nyugodni. Az utolsó pillanatban beneveztem.

Mindent a legpontosabban elterveztem, lehetőség szerint nem változtatok a tavalyi recepten, mégis lett egy óriási segítségem a múltkorihoz képest. Négyessy Brigi lett a segítőm a verseny jelentős idejében mintegy 27 órán keresztül. Érdekes, mégis jó érzés volt beavatni a titkaimba, ami a frissítéssel, illetve a tökéletes haladáshoz és izomműködéshez szükséges egyéb dolgokkal kapcsolatos.

Szokás szerint óvatosan kezdtem a versenyt, jó néhány körnek el kellett telnie, hogy az élmezőnyben találjam magam. Éjszaka a 3. helyen álltam, de ekkor még szoros volt mögöttem is a küzdelem. Aztán egyszer csak valami nagyon elromlott. Semmi erőt nem egész éjszaka tartott, de még a délelőtt sem hozott jelentős változást. Brigi szépen tette a dolgát, ám a kérdés már szinte szétrobbantott. Min kell változtatni? Két körön keresztül kellett győzködnie, hogy végre beadjam a derekam. Gyökeres változás mellett döntöttünk és bejött! Ekkor még kb. 50 kilométer volt hátra, én pedig totális rohamot indítottam az ezüstéremért. Az erőm visszatért és sikerült sokat faragni a hátrányból. Ekkor én voltam a leggyorsabb a pályán. Nagyot csatáztunk a dobogó második fokáért, bár ellenfelem is pár körön belül ritmust tudott váltani és jelentőset gyorsult. Innentől már nem tudtam közeledni felé, de a támadást az utolsó előtti körig nem adtam fel, hiszen harminc óra versenyzés után már bármi megtörténhet pillanatok alatt. Gyomorgörcs, hasmenés, valami brutál éhség, vagy ilyesmi. Az utolsó körben már csak abban bízhattam, hogy huszonnegyedszerre hátha eltéved. Nem történt meg, így maradt számomra a 3. helyezés.
Nagyon jól éreztem magam a rendezvényen, rendkívül családias, baráti a légkör mind a rendezők, mind az indulók között. Szuper volt. Amennyiben jövőre megrendezik nem kérdés, hogy ott leszek. Bár arra egy még nagyobb őrültséget találtam ki.

Utólag köszönetet mondok mindenkinek, aki drukkolt, bíztatott, kedves szavakkal segített és természetesen azoknak, akik személyesen vettek részt értem, miattam a versenyen!

Képek: Facebook/Biriki Attila