https://kolorline.hu/Ezúttal sem sikerült a bravúr

Ezúttal sem sikerült a bravúr

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Sok hibával játszottak ugyan a csapatok, ettől függetlenül izgalmas mérkőzést láthatott a szép számú publikum. Mindegyik szettet nagy küzdelem jellemezte, ami az eredményben is megmutatkozott. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a negyedik szett hajrájában a játékvezető kicsit szigorúbb volt a kelleténél, két pontot is „ajándékozott” a miskolciaknak: egy kosárérintéses fogadást szabálytalannak látott a VRCK-nál, míg a vendégeknél egy emelést nem fújt be.

Ettől függetlenül a megyei derbit megérdemelten nyerték Surányi Istvánék – a VRCK korábbi játékosa, jelenlegi utánpótlásedzője 27 pontig jutott.

Bokor Elek, a hazaiak edzője a találkozó után a vrck.hu-nak értékelte az összecsapást.

“Megint tűz nélkül játszottunk, nehezen pörögtünk fel, és sok hibát is vétettünk. Voltak fellángolásaink, jobb periódusaink, és bár a negyedik szettre felállást és taktikát váltottunk, a hibáink miatt megint mi mentünk az eredmény után” – fogalmazott a tréner.


EGYZŐKÖNYV
VRCK junior – Miskolci EAFC 1-3 (-20, 22, -21, -22)
Irinyi Tornacsarnok, Kazincbarcika, 150 néző. V.: Jámbor, Rácz.
VRCK: Palánkai-Omoshebi 10, Budai 14, Balogh 6, Péter 16, Bibók 5, Viszokai 4. Csere:Tóth (liberó), Lőrincz 2, László. Edző: Bokor Elek.
MEAFC: Nagy Z., Germuska 10, Busák 7, Surányi 27, Bagó 12, Klein 4. Csere: Szántai (liberó), Barócsi 6. Edző: Bacsó István


Forrás/kép

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk