https://kolorline.hu/Kiütéses győzelemmel folytatták jó szereplésüket az Ördögök

Kiütéses győzelemmel folytatták jó szereplésüket az Ördögök

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Esélyesként léptek pályára az Ördögök a Vác elleni mérkőzésen, hiszen a vendégek a tabella hátsó felében foglaltak helyet, míg a házigazdák listavezetőként vágtak neki a meccsnek. Az első két percben Fekete szerezte meg a 2 gólos barcikai vezetést, melyre egy találattal válaszoltak a vendégek.

A folytatásban azonban ismét a hazaiak akarata érvényesült. A félidő feléig Debreczeni és Irhás gólja jelentette a 4-1-es hazai előnyt. A Vác nem nagyon tudta felvenni a játék ritmusát, a Kazincbarcika pedig uralta a mérkőzést, és újabb 4 találatot szerezve már 8-1-re vezetett a félidőben. Besenyei egyszer, Titkó pedig kétszer volt eredményes, és egy váci öngól jelentette a nyolcadik hazai gólt.

A második játékrészben rögtön az elején Balogh szerezte meg a kilencedik hazai találatot. Sziporkázott a házigazda együttes, a vendégek pedig jobbára a védekezésre rendezkedtek be. A kevés váci helyzetek egyikét a 36. percben Krasnyánszki használta ki, megszerezve ezzel a második vendég gólt. Sokat cserélt a hazai tréner, ám az újabb találat csak nem akart megszületni.  Az utolsó percben azonban a triplázó Fekete feltette a pontot az i-re megszerezte az Ördögök tizedik gólját. A Kőrösi csapat 10-2-re győzött a Vác ellen, és 40 pontjával továbbra is az első helyen áll az NB II Keleti csoportjában. A Kazincbarcika legközelebb január 29-én, hétfőn este az MVFC II. Berettyóújfalu otthonában lép pályára. (Fotó: Pálinkó Gábor)

További híreink

Rózsaszín tanácsadók akcióban – A kazincbarcikai Védőnői Szolgálat díjtalan szűrőnapja

Dátum: 2026. okt 18. 07:30

Október 16-án ingyenes szűrőnapra várta a kazincbarcikaiakat a helyi Védőnői Szolgálat. Az érdeklődők egyebek mellett vérnyomás- és vércukormérésen, valamint látás- és hallásvizsgálaton vehettek részt. Október a mellrák elleni küzdelem és megelőzés hónapja, ezért a programon az emlő önvizsgálatáról és a szűrővizsgálatokról is kaphattak tájékoztatást a résztvevők.

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk