https://kolorline.hu/Tóth Attilára emlékeznek a kézisek

Tóth Attilára emlékeznek a kézisek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai Kézilabda Sport Egyesület február 3-án és 4-én kézilabda emléktornát tart a két éve elhunyt Tóth Attila, egykori megyei szövetségi főtitkár munkássága előtt tisztelegve. A sporteseményen három felnőtt és négy ifjúsági csapat szerepel megyénkből, (KKSE, Bőcsi KC, Miskolc, Tiszavasvári, Ózd, Mezőkeresztes) akik körmérkőzéseken, valamint helyosztókon mérik össze tudásukat.

Az emléktorna jó esemény a csapatok felkészüléséhez, erőnlétük felméréshez, említette Ölschléger József, a KKSE elnöke - a torna szervezője - aki kiemelte, hogy terveik között szerepel egy szorosabb kapcsolat kialakítása a helyi iskolákkal utánpótlás-nevelés célzattal.

Az ünnepélyes megnyitón Csontos Róbert, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevő csapatokat, valamint megköszönte a helyi sportegyesületnek, hogy második alaklommal is megszervezték az emléktornát.

Fotók: Zele Tímea

A mérkőzések február 4-én, vasárnap tovább folytatódnak a Kazinczy Ferenc Tornacsarnokban. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

1,/ 09:00-09:45 KKSE-Bőcsi KC felnőtt

2,/ 10:00-11:10 Ózd-Mezőkeresztes ifjúsági

3,/ 11:20-12:05 Ózd-Mezőkeresztes felnőtt

4,/ 12:20-13:30 III. helyért ifjúsági

5,/ 13:45-14:30 III. helyért felnőtt

6,/ 15:00-16:10 I. helyért ifjúsági

7,/ 17:00-17:45 I. helyért felnőtt

18:00-tól eredményhírdetés

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk