https://kolorline.hu/Sakkverseny a megye legjobbjainak

Sakkverseny a megye legjobbjainak

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A rendezvényt Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere nyitotta meg majd kívánt sok sikert a sakk iránt komolyan érdeklődő kis tehetségeknek, ezután Galkó Tibor, a Megyei Sakkszövetség főtitkára ismertette a program pontos menetét és a korcsoportok szerinti beosztásokat.


Fotók: Zele Tímea (A képre kattintva további fotókat talál!)

A megmérettetésre összesen 115 fő jelentkezett, fiúk és lányok vegyesen. Galkó Tibor érdeklődésünkre elmondta, hogy a rendezvény már évek óta hagyománynak számít. A mai versenyen hat korcsoport, tizenkét versenyen keresztül küzd egymással, akik majd továbbjutnak az országos döntőbe, amelyet ebben az évben Miskolcon rendeznek majd meg, a március 29-30 közötti hétvégén.

- Sajnos a sakk az már kikerült a diáksportból és szakszövetségi versenyként lehet ezt megcsinálni, de ugyanúgy diákolimpiai pontokat lehet kapni érte. Azért nagyon fontos ez, mert felvételinél, főiskolára, egyetemre plusz pontszámot jelent, ráadásul nem csak a bajnoknak, hanem az első három helyezettnek is.

 

További híreink

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

KolorTV élőben

Programajánló

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk