https://kolorline.hu/Dupla győzelem - a tabella második helyén a delfinek

Dupla győzelem - a tabella második helyén a delfinek

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika adott otthont az Észak-keleti Liga Kupa Területi Utánpótlás Vízilabda-bajnokság harmadik fordulójának február 17-én.


fotók: Kovás Loretta

A barcikai delfineké volt a főszerep szombaton a Kazincbarcika Fedett Uszodában, ahol hazai pályán két mérkőzést is játszott a csapat.
A házigazdák mellett miskolci, gyöngyösi, esztergomi, budapesti és veresegyházi vízilabda palánták is vízbe szálltak. A területi utánpótlás bajnoki fordulón egész nap szurkolhattak a sportág szerelmesei. Ezen a napon a delfinek először a Gyöngyösi Aligátorokkal, majd az Octopus BVSE csapatával küzdöttek meg.



Onozó Viktor a Kazincbarcikai Sport Központ Delfin Vízisport Klub edzője a Kolorline kérdésére elmondta: heti három alkalommal tartanak edzéseket a kis delfineknek, hogy kellőképpen felkészüljenek a mérkőzésekre.



A bajnokság harmadik fordulójában a delfinek mindkét mérkőzésüket megnyerték, ezzel tovább erősítve pozíciójukat a tabella második fokán.
Gyöngyösi Aligátorok VC - KSK Delfin Klub: 5-20, Octopus BVSE - KSK Delfin Klub 7-19



További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk