https://kolorline.hu/Kennedy Shriver Emléknap Kazincbarcikán

Kennedy Shriver Emléknap Kazincbarcikán

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

2018. július 20-án Kazincbarcika rendezi meg a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség alapítójának nevét viselő Eunice Kennedy Shriver-Emléknap magyarországi eseményeit.

Eunice Kennedy Shriver a legendás Kennedy-család tagja volt. Egyik álmát váltotta valóra, mikor elhatározta, hogy az értelmileg sérült embereknek nyilvánosságot és elismerést próbál adni, ez pedig világosan, tisztán és – elmondása szerint – drámaian megtehető a sportpályákon. A sporton keresztül demonstrálhatják vágyaikat, örömüket és versenyképességüket, ezért 1969-ben létrehoztak egy olyan programot, amely lehetőséget ad ezeknek az embereknek, hogy a társadalomban azonos helyet töltsenek be az épekkel, könnyebben integrálódjanak, nyitottsággal fogadják be őket.

Kazincbarcika Város Önkormányzata 2017-ben pályázott a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnél a Kennedy Shriver-Emléknap hazai eseményének megtartására. A benyújtott anyag és támogatási program pozitív elbírálásban részesült, az elnökség a helyszínbejárást követően úgy döntött, hogy idén, a 2017-es Spartan Race Kazincbarcika több mint 5000 résztvevős versenyét követően, egy újabb kiemelt, országos rendezvénynek adhat helyet a város.


Február 26-án Szitka Péter polgármester és Lengyel Lajos, a MSOSZ elnöke együttműködési megállapodásban rögzítette a rendezés jogát.

„ A Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel való együttműködés és az együtt gondolkodás hosszú múltra tekint vissza Kazincbarcikán. Évről évre valamilyen formában igyekeznek megjelenni nálunk akár egy verseny megrendezésével, vagy valamilyen színes programunkban. 2016-ban a Kolorfesztivál díszvendégei voltak, ezzel szerettük volna még szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat, mely idén egy  rendkívül ragos rendezvényben bontakozik ki. A szövetség mindennapi áldozatos munkáját megismerni, az értelmi fogyatékosokat közelebb hozni az ép emberekkel csodálatos, de egyben nagyon nehéz feladat. A szövetség mindennap ezen dolgozik. Olyan űrt töltenek be az életünkben, olyan feladatokat látnak el, amit egy önkormányzat vagy egy cég nem tud. A Kennedy-Emléknap üzenete nagyon fontos számunkra, bízom benne, hogy a városlakók is hasonlóképpen látják, és örömmel, nyitottsággal látogatnak majd ki a programra júliusban.” – mondta Szitka Péter.

A találkozón részt vett Szabó Béla társelnök, Dobi Zoltán elnökségi tag, Szőke Viktória kommunikációs igazgató is, akik bővebben beszéltek a Kennedy Shriver-program korábbi sikereiről, valamint arról, hogy milyen kulturális, sport-és szórakoztató programokra számíthatnak azok, akik kilátogatnak a rendezvényre. A program szervezésében és lebonyolításában Kazincbarcika Város Önkormányzatának támogatásával a Barcika Art Kft. nyújt majd szakmai támogatást.

Mindkét fél kiemelt feladatának tekinti az értelmi fogyatékossággal élő emberek sportolási és versenyzési lehetőségeinek fejlesztését, a területen tevékenykedő szakemberek magasabb színvonalú felkészítését
Lengyel Lajos elmondta, hogy több száz rendezvényt bonyolítanak le évente országszerte, de az egyik legnagyobb esemény, ami munkájukat egészben próbálja bemutatni, az a Kennedy-Emléknap, melynek keretében Kazincbarcikán mintegy 22 sportág mutatkozik majd be.

A Kennedy-nap egyfajta emlékezés az alapítókra. A Kennedy-fiú, aki most a Nemzetközi Szervezetnek a vezetője, azt kérte, hogy a mama és a papa szellemének megfelelően ez a nap ne a gyászról szóljon, hanem a boldogságról, az örömről, arról, hogy az értelmi fogyatékosságban élőket hogyan tudjuk beintegrálni a társadalomba. Ennek nagyon nagy szerepe van Magyarországon még mindig, hiszen nagyon hosszú ideig nem ismerték a fogyatékossággal élő embereket, mivel zárt intézményekben voltak. Az 1980-1990-es években kinyíltak ezen intézmények kapui. Ma elmondható az, reményeim szerint részben köszönhető a speciális olimpiának, hogy a sporton keresztül egyre többen megismerik és értékelik azokat az eredményeket, amelyeket az értelmi fogyatékosságban élők elérnek.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk