https://kolorline.hu/Színes tárlat a színes városban

Színes tárlat a színes városban

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Vászonra szült női lélek címmel nyílt meg Dugas Erika kiállítása április 5-én a Gyermekek Háza-Kézművesházban. A tárlat május 4-éig tekinthető meg.



A Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola kis tehetségének és művésztanárának előadásával kezdődött Dugas Erika kiállításának megnyitója.


Fotók: Kovács Loretta

Az eseményen Kővágó Tünde életmód tréner, tolmács, műfordító, a művész egyik barátja beszélt a kiállított képekről és az alkotóhoz fűződő kapcsolatáról.
Őt követően Dugas Erika szólt, aki elmondta: rendkívül szerencsés, hogy két édesanyával áldotta meg a sors, így a kiállítást a nemrégiben elhunyt szülő emlékének és a pótédesanyjának ajánlotta.


A képen: Dugas Erika

A művész a Kolorline kérdésére elárulta: néhány éve kezdett el alkotni, azelőtt a rajzolás nem volt az erőssége, későn érőként nemrégiben keltették fel az érdeklődését a különféle kézműves technikák. Így ismerkedett meg a selyemfestéssel, amit autodidakta módon tanult meg. Szívesen dolgozik akrillal, akvarellel és olajjal is. Folyamatosan képzi magát, elvégezte a jobb agyféltekés rajzolás technikáját és a mandalafestést is elsajátította, emellett pedig több alkotótáborban is részt vett, ahol az ott alkotó művészektől is rengeteget tanult.
Dugas Erika ma már egy saját galériát működtet Miskolcon, ahol foglalkozásokat is tart az érdeklődőknek.



A megnyitón Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere virágcsokorral köszöntötte Dugas Erikát, akinek Kazincbarcikán ez a második önálló kiállítása.
A tárlatot május 4-éig nézhetik meg a kultúrakedvelők.


 

További híreink

Kolorkölyök táborok 2026-ban – kézműves és élménytáborba is várják a gyerekeket

Dátum: 2026. ápr 29. 17:03

Idén is meghirdette nyári táborait a Gyermekek Háza–Kézművesház Kazincbarcikán: a Kolorkölyök táborok között kézműves és élménytábor is szerepel, több turnusban.

Aláírták a támogatási szerződéseket – 20 millió forinttal segíti az önkormányzat a civil és sportéletet

Dátum: 2026. ápr 29. 10:25

Kazincbarcika Város Önkormányzata idén is összesen 20 millió forintot biztosít a helyi civil és sportélet támogatására: 10 millió forintot a civil szervezetek, további 10 milliót pedig a sportegyesületek között osztanak szét. A pályázatokról döntés született, a támogatói szerződéseket április 27-én ünnepélyes keretek között írták alá a Vízi Komplexumban.

Diákolimpia és emlékverseny a Kazinczyban

Dátum: 2026. ápr 28. 19:52

Körzeti atlétikai diákolimpiát és magasugró emlékversenyt rendeztek április 27-én a Kazinczy Ferenc Tagiskolában. A harmadik és negyedik osztályos diákok több versenyszámban mérték össze tudásukat, a legjobbak pedig továbbjutottak a megyei döntőbe.

Érmet szerzett a KVSE karatékája az országos bajnokságon

Dátum: 2026. ápr 28. 15:06

Ezüstérmet szerzett a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület fiatal sportolója a budapesti Shito Ryu Karate Magyar Bajnokságon.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk