https://kolorline.hu/Két megnyert mérkőzés után most a harmadik siker már döntőt ér

Két megnyert mérkőzés után most a harmadik siker már döntőt ér

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda bajnoki elődöntőben a Kazincbarcika 2-0-ra vezet a 3 nyert mérkőzésig tartó párharc során. Ha ma is nyernek az Oravec tanítványok a Pénzügyőr ellen, akkor bejutnak a bajnoki döntőbe.

Már a párharc előtt mindenki arról beszélt, hogy a Vegyész az esélyes, és könnyedén veszi ezt az akadályt. Az első meccs sima 3-0-s sikere után még többen gondolták ezt. A szombati második találkozón azonban majdnem kiénekelte a fővárosi alakulat a barcikaiak szájából a sajtot. Történt ugyanis, hogy Mészárosék hozták az első két szettet, majd a Pénzügyőr egyenlíteni tudott. A mindent eldöntő ötödik szakaszt azonban 15-12-re hozta a VRCK.

Ma este hat órától kezdődő mérkőzés végén eldőlhet tehát a párharc.

Abban mindenki biztos lehet, hogy nem feltartott kézzel lép pályára a vendég együttes, és igyekszik megnehezíteni Banaiék dolgát. A VRCK-t azonban támogatja majd a lelkes szurkolótábor, amelynek biztatása erőt, lendületet ad majd a csapatnak. A mérkőzés este 6 órakor kezdődik a Don Bosco csarnokban, a belépés ingyenes lesz.

Indexkép: vrck.hu

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk