https://kolorline.hu/Mutasd a szakmád, megmondom ki vagy

Mutasd a szakmád, megmondom ki vagy

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Színes programokkal várták az érdeklődőket a Szakmák Éjszakáján című rendezvényen a Surányiban és a Deákban április 13-án.

A rendezvénysorozat fő célja, hogy játékos, érdekes formában mutassa be, főként a végzős általános iskolásoknak a két középiskola képzési palettáját. Az Ózdi Szakképzési Centrum tagintézményeiként működő iskolák gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket vártak az este hattól kezdődő és egészen az éjszakába nyúló rendezvényre.

A Deák programjait az ünnepélyes megnyitó után az Elkövetők zenekar nyitotta, akik most az egészséges életmód jegyében rappelték el dalaikat. Volt többek között ügyviteli, épületgépészeti, építőipari, valamint képző-és iparművészeti bemutató és szakmakipróbáló is, melynek keretén belül például a szépírás művészetét is meg lehetett tekinteni.

A Surányiban volt Esti fonó – a frizurák és a fodrász szakma iránt érdeklődőknek, de voltak autótuningolási tippek, melyen a vállalkozó kedvű tanulók mutatták be saját építésű autóikat, láthattak az érdeklődők anyagvizsgálati bemutatót, de az étkezési protokoll szabályaival is megismerkedhettek a résztvevők.

Mészáros Gáborné, az Ózdi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziumának vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy idén harmadik alkalommal rendezték meg a Szakmák Éjszakáját, egyébként országos szinten, egyidőben a többi középiskolával.

- Elsősorban a szakmák fontosságára, a jó szakmaválasztás jelentőségére próbáljuk felhívni a figyelmet. A rendezvény alatt, ami kb. négy óra hossza, lehetőséget kínálunk minden érdeklődő számára, hogy kipróbálhassa interaktív tevékenységek keretén belül a szakmák legegyszerűbb mozzanatait, szépségeit - fogalmazta meg az intézményvezető. 

A programokról bővebben is szólunk április 19-én a KolorTV Híradójában és a Kolor7 következő lapszámában is.

Indexkép: Archív felvétel/2017

További híreink

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

Új tanév, új kihívások – felkészülten várják a gyerekeket Kazincbarcika iskoláiban

Dátum: 2026. aug 26. 13:00

Kazincbarcikán a tankerület által fenntartott intézményekben több mint 2400 diák kezdi meg a 2026/2027-es tanévet. A nyári karbantartások mellett szakmai és gyermekközpontú változásokra is készültek az iskolákban: átalakul a kompetenciamérés rendszere, folytatódnak a nyelvi fejlesztések, a Kazinczy Tagiskolában pedig új koncepciót kap a sportiskolai tehetséggondozás. Kazincbarcika önkormányzata idén is tanszercsomagokkal segíti az általános iskolások tanévkezdését.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk