https://kolorline.hu/Modern mesenap a Székhely Óvodában

Modern mesenap a Székhely Óvodában

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén is megrendezték a Mesenapot a Csokonai Úti Tagóvodában április 19-én. A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy a kicsik minél közelebb kerüljenek a népmesék, valamint a mozgás világához, hiszen ebben az évben egy új programot is beiktattak a szervezők.

A mesenapon idén a Béka király történetét adták elő az óvónők és a gyerekek közösen. Volt interaktív filmnézés 3D szemüveggel és popcornnal, a program zárásaként pedig egy jó hangulatú, úgynevezett „Bárány fitneszen” vehettek részt a kicsik és nagyok, amin a kedvenc plüssfigurájukkal együtt mozogtak. Akik pedig nem a műsorban vettek részt, szeretett mesehősüknek öltözve nézték végig társaik produkcióját.


Fotók: Zele Tímea

Dobó Gabriella, a Székhely Óvoda óvodapedagógusa érdeklődésünkre elmondta, hogy körülbelül 5 éve rendezik meg a Mesenapot. A rendezvény célja most is az volt, hogy a kicsik minél közelebb kerüljenek a népmesék világához, illetve a mozgáshoz, hiszen ebben az évben egy újítással rukkoltak elő.

- A „Bárány fitnesz”, az idei újdonságunk alapjául az „Álomutazó” című mesemusicalt használtuk. A programon a kedvenc plüssfiguráinkkal fogunk kicsit mozogni, aztán a meséhez kapcsolódóan bábot hajtogatunk, végül pedig egy kis futójátékkal zárjuk a napot - mondta el az óvodapedagógus. 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk