https://kolorline.hu/Állománygyűlés az eredményesség jegyében

Állománygyűlés az eredményesség jegyében

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Állománygyűlést rendezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet április 20-án, a Mezey István Művészeti Központban, a Rendőrség napja alkalmából.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság állománygyűlésén előbb Boros Géza énekes, művész produkcióját hallgathatták meg a résztvevők, majd Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere mondott köszöntő beszédet, amelyben arra bíztatta az állományt, hogy a jövőben is folytassák magas színvonalú munkájukat, melyben természetesen minden segítséget megkapnak majd mind az önkormányzattól, mind pedig a helyi rendészettől. Ezután Kazincbarcika Város Önkormányzatának nevében jelképesen is átnyújtottak egy szkennert és egy táblagépet.

Fotón: Boros Géza énekes 

Fotón: Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere


Fotón: Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere és dr. Toldi-Tóth Gábor ezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője

A programon a Dózsa György Tagiskola diákjai szavaltak, az ünnepi köszöntőt követően pedig elismerő okleveleket osztottak ki több kategóriában.

Fotón: a Dózsa György Tagiskola diákjai

A rendezvényen részt vett Szaniszló János a Kazincbarcikai Járási Hivatal vezetője, dr. Mecser Tamás rendőr ezredes, főtanácsos, dr. Toldi-Tóth Gábor a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője, dr. Márton Csaba a Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint több környező település polgármestere.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kazincbarcikai Járási Hivatala az „Év rendőre a Kazincbarcikai Járásban” kitüntető címet adományozott;

  • vezetői kategóriában Andó László r. századosnak, a Sajószentpéteri Rendőrőrs megbízott parancsnokának,
  • bűnügyi kategóriában Kriston-Pál Katalin c. r. őrnagynak, a Vizsgálati Osztály vizsgálójának,
  • rendészeti kategóriában Ujj Gábor c. r. főtörzszászlósnak, a Sajókazai Rendőrőrs, Rendészeti Csoport körzeti megbízottjának.

A Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvány Tóth Attila c. r. törzszászlóst, Balla Tamás r. zászlóst, Kacsándi Ádám c. r. törzsőrmestert munkájuk elismeréséért tárgyjutalomban részesítette.

Az ünnepi állománygyűlés végén adták át az Anga András emlékplakettet, melyet idén Tündik Csaba r. alezredes, a Bűnügyi Osztály vezetője vehetett át.

A fotón balról jobbra: Tündik Csaba r. alezredes, a Bűnügyi Osztály vezetője és dr. Márton Csaba, a Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke

Az ezt követő önkormányzati rendészet által megrendezett állománygyűlésen előbb Vincze Csaba, a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet Kazincbarcika vezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük Szitka Péter polgármestert, Klimon István alpolgármestert, dr. Toldi-Tóth Gábor városi rendőrkapitányság-vezetőt és dr. Vereckei Csabát, a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjét.

Fotón: Vincze Csaba, a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet vezetője

A rendészeti vezető prezentációt tartott a jelenlévőknek, melyen a megalakulásuk óta eltelt időszak eredményeit és fejlesztéseit mutatta be. Ezután Szitka Péter köszöntötte a megjelenteket. A városvezető beszédében kijelentette, a városi képviselő-testület eredményesnek ítélte a rendészet munkáját és ahhoz a támogatást a jövőben is biztosítani fogja.

A polgármestert követően dr. Vereckei Csaba szólt a rendészet munkatársaihoz. A megyei rendőrfőkapitány örömét fejezte ki, hogy a kazincbarcikai rendészet állománygyűlésén jelen lehet, mint mondta, a megalakulás óta érdeklődéssel figyeli a szervezet munkáját.

Fotón: dr. Vereckei Csaba dandártábornok, a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője

Vincze Csaba a Kolorline érdeklődésére elárulta, az önkormányzati rendészet állománygyűlésének célja egyrészt az elmúlt év értékelése, másrészt a következő év feladatainak meghatározása volt, amelyben elsődlegesen a szakmai állomány ismereteinek bővítése lesz a középpontban.

Fotók: Kovács Loretta, fotón: a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet munkatársai

Az űrlap teteje

További híreink

Rózsaszín tanácsadók akcióban – A kazincbarcikai Védőnői Szolgálat díjtalan szűrőnapja

Dátum: 2026. okt 18. 07:30

Október 16-án ingyenes szűrőnapra várta a kazincbarcikaiakat a helyi Védőnői Szolgálat. Az érdeklődők egyebek mellett vérnyomás- és vércukormérésen, valamint látás- és hallásvizsgálaton vehettek részt. Október a mellrák elleni küzdelem és megelőzés hónapja, ezért a programon az emlő önvizsgálatáról és a szűrővizsgálatokról is kaphattak tájékoztatást a résztvevők.

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk