https://kolorline.hu/Kiállítással jótékonykodik Balogh Elemér

Kiállítással jótékonykodik Balogh Elemér

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kaland címmel jótékonysági tárlat nyílt Balogh Elemér címfestő munkáiból április 20-án, a Don Bosco Sportközpontban.

A kiállítás megnyitóján először Sajó Attila, az intézmény kulturális menedzsere köszöntötte a meghívott vendégeket, majd Szabó Zsolt igazgató hangsúlyozta: az intézmény kollektívájának régi vágya vált valóra azzal, hogy a sport mellett a kultúrának is teret adhatnak az épület aulájában, ezt követően Balogh Elemér életútjáról szólt.


Fotón: Balról jobbra Szabó Zsolt igazgató, Balogh Elemér címfestő és Sajó Attila, az intézmény kulturális menedzsere

Az alkotó Csengerben született csaknem hetven évvel ezelőtt, az általános iskolát Kazincbarcikán végezte, a címfestés mesterséget Miskolcon tanulta, majd a BorsodChem elődjében, később a Borsodi Hőerőműben dolgozott.


Fotón: Balogh Elemér művész 

A művész ma már nyugdíjas, szívesen festeget, főként tájképeket készít. Mind mondta: nagyon szereti a gyerekeket, éppen ezért gondolta úgy, hogy a képeket eladásra kínálja, és a bevétel felét a nagybarcai csecsemőotthonnak ajánlja.



A kiállításon közreműködött a művész lánya - aki a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola növendéke – és az intézmény diákjai és pedagógusai is.
A tárlatot május 15-éig nézhetik meg a művészet iránt érdeklődők.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk