https://kolorline.hu/Ovis Gála 2018

Ovis Gála 2018

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén is megrendezték a már minden évben hagyománynak számító ovis gálát az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében április 25-én.

A rendezvény a Székhely Óvoda, ritmikus gimnasztika kis csapatának produkciójával indult, majd minden tagóvoda előadta színes produkcióját. A program célja az, hogy a legkisebbek is megmutathassák tehetségüket a szülőknek, nagyszülőknek, valamint egymásnak. Minden tagóvodából érkeztek csöppségek, akik hosszas felkészülést követően április 25-én az Egressy Béni Művelődési Központban adták elő többek között tánc-, zene-, és verstudásukat.


Fotók: Zele Tímea

Kálmán Judit óvodapedagógus úgy fogalmazott, hogy mindig nagy öröm a készülődés a már évek óta megrendezésre kerülő gálára, melyet az Irodalom munkaközösség tagjai szerveztek. A mai rendezvényen közel 130 tehetséges gyerkőc színes produkcióját tekinthetik meg a büszke szülők – mondta az óvodapedagógus.

A rendezvényt vidám zenével egybekötött buborékfújás zárta, melyet az óvónénik előadásában tekinthettek meg a résztvevők.

 

További híreink

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

Óriási siker a BorsodChem KolorFutás Night

Dátum: 2026. szept 20. 12:40

Ezeregyszázan álltak rajthoz idén Kazincbarcika legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A KolorCity Mozgásév második megmérettetésén hat különböző futam közül választhattak a szabadidősport kedvelői.

Vizuális és verbális képfejtés – Bak Richárd Szemelvények című kiállítása

Dátum: 2026. szept 19. 13:59

Feltörekvő környékbeli fotóstehetség, Bak Richárd egyedi szemszögű tárlatát fogadták be a GinGin Art Café falai szeptember 18-án. A Szemelvények című kiállítás színes és fekete-fehér művei változatos témákat, szemszögeket, bravúros meglátásokat vonultatnak fel, nem egyszer rejtjelesen, címekbe kódolt megfejtési segédlettel. A térségi elismert fotókörök tagjának, a már több díjat és jeles szereplést jegyző Bak Richárdnak a „Szemelvényei” október 18-ig tekinthetők meg a Mezey Művészeti Központban operáló GinGin Art Caféban.

Barcikai diákok 10 országos díjas műve egy környezetvédelmi vándorkiállításon

Dátum: 2026. szept 18. 21:47

A 35. évfordulóját ünnepli a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” című országos pályázat. A projekt ez évi, Budapesten debütált vándorkiállítása szeptember 17-én Kazincbarcikára érkezett. A Mezey István Művészeti Központ emeletén berendezett tárlaton a legjobb pályaművek láthatók. A mozgalomra 35 kazincbarcikai, 8-18 éves diák nevezett alkotásával. Közülük tízen arattak elismerést az összesen több száz versenyző között.

KolorTV élőben

Programajánló

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk