https://kolorline.hu/Egészségtervről és pályázati lehetőségekről döntöttek a városatyák

Egészségtervről és pályázati lehetőségekről döntöttek a városatyák

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Április 26-án tartotta soron következő, munkaterv szerinti ülését Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Ez alkalommal is számos napirendi pontról döntött a grémium, így például városi egészségterv elfogadásáról, vállalkozásfejlesztési pályázati alap meghirdetéséről, civil szervezetek és sportegyesületek támogatásáról.


Dr. Erdei Sándor felnőtt háziorvos (Fotók: Kovács Loretta)

Nagy érdeklődés és elismerés övezte azt a javaslatot, melyet Kazincbarcika Város Egészségterve címen tárgyaltak a városatyák. A dokumentum üdítő újdonság településünk történetében, hiszen léte mindezidáig példa nélküli. Ahogyan Bukó Géza, a Társadalompolitikai Bizottság elnöke fogalmazott: olyan anyag, mely párját ritkítja és amely nem pusztán az egészségmegőrzés lehetőségeit tárja fel, hanem komplex módon mutatja be, milyen hatása lehet az egészségi állapotra az életkornak, a szociális- és lakáshelyzetnek, vagy éppen a jövedelmi viszonyoknak. Az anyag megvitatása során Dr. Erdei Sándor felnőtt háziorvos, kollegiális vezető kiemelte: a tárgyalt dokumentum a 64 éves város első egészségterve, mely szervesen illeszkedik ahhoz az országos kampányhoz, miszerint 2018 egyrészt a szűrések, másrészt a családok éve. Erre reflektálva a helyi szintű terv „Nők egészsége, családok egészsége” címmel fogalmazott meg javaslatot, mely alapján a korábbi években indult szűrőprogram egyrészt tovább folytatódik, másrészt lehetőség szerint újabb szűrésekkel is kiegészül majd.  


Bukó Géza, a Társadalompolitikai Bizottság elnöke

A városatyák egyhangúan fogadták el Kazincbarcika legelső egészségtervét, a szavazást követő felszólalásában Szitka Péter polgármester pedig külön is kiemelte: „az egyhangúság is mutatja, hogy eltökélt szándékunk megvalósítani a tervet”.
Szintén nagy érdeklődésre tartott számot a KolorFund Pályázati Alap idei, immár második meghirdetését célzó javaslat. A program - mely a Svájci Alapból finanszírozott vállalkozásfejlesztési pályázat folytatásaként 2017-ben méltán vált ismertté városunkban – összesen húsz millió forintos támogatási keretösszeggel kívánja ösztönözni 2018-ban is a helyi mikro-, és kisvállalkozások megújulását, innovatív fejlesztéseit. Mint az az ülésen is elhangzott: a keretösszegből egy-egy sikeresen pályázó cég maximum hárommillió forintot nyerhet el. Szitka Péter polgármester úgy fogalmazott a támogatással kapcsolatban: az önkormányzatiság világában egyedülálló az, hogy ilyen jellegű pályázatot ki tud írni egy önkormányzat.
(További, részletes információ: a www.kolorlab.hu honlapon, a Pályázati Felhívás és Útmutató menüpont alatt.)


Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester

A Képviselő-testület külön napirendi pontokként tárgyalt egyrészt a civil szervezetek, másrészt a sportegyesületek idei, pályázati úton történő támogatásáról, valamint ezekhez kapcsolódóan a vonatkozó önkormányzati rendeletek módosításáról is. Amint az elhangzott: Kazincbarcika Város Önkormányzata számára rendkívül fontos mind a helyi civil szervezetek, mind a sportegyesületek támogatása. A pályázati úton történő, 2018-as támogatást érintő javaslatokat a városatyák egyhangúan elfogadták április 26-i ülésükön, ahogyan a háttérjogszabályt jelentő önkormányzati rendeletek módosításáról is egyhangú döntés született.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. május 24. (A pályázati kiírásokat keressék a Kolorhét következő lapszámaiban, valamint a kolorline.hu oldalon.)

 

További híreink

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 11. 17:26

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

Négy dobogós helyezés, két világbajnoki negyedik hely – kiemelkedően teljesít a KVSE súlyemelő-szakosztálya

Dátum: 2026. okt 11. 07:30

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület súlyemelő-szakosztálya: négy fiatal versenyző dobogós helyezéseket szerzett a Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságon, Pátrovics Géza és Kovácsné Fábián Mária pedig Kazincbarcikát képviselte a görögországi Masters-világbajnokságon.

Igazi családi program lett Kazincbarcika idei, népes Szüreti Vigalma

Dátum: 2026. okt 10. 19:50

Kicsit farsangi, a bemelegítéstől kicsit sportos, a felvonulástól kicsit majálisi és a sok városi hagyománytól nagyon barcikai volt a szeptember 9-én újrázó Szüreti Vigalom. A sokakat vonzó program városi menetet, jelmezversenyt, népi játszóteret, zenés-táncos mulatságot, gólyalábas show-t, valamint kézműves, népművészeti és termelői vásárt egyszerre tartogatott. Sok must fakadt és fogyott, még több mosoly követte, kiemelten a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Nefelejcs Tagóvodájának legszínesebbnek és legkreatívabbaknak kikiáltott felvonulói között.

Kolorcity az értékekre épített városmárka nevében egy szerencsi szakmai napon

Dátum: 2026. okt 10. 00:28

A Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága Kazincbarcika után Szerencsen tartotta egyik őszi szakmai napját. A rendezvényen városunk és a Kolorcity márka nevében Dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Nonprofit Kft. igazgatója vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen. A vezérfonalat a valódi helyi értékekre épített városmárka adta.