https://kolorline.hu/Vitaminbomba a Füzike Tagóvodában

Vitaminbomba a Füzike Tagóvodában

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az egészséges életmódra nevelés utolsó állomása volt a Füzike Tagóvodában, az április 27- én megrendezett egész napos program. A már hagyományosnak számító szemléletformáló eseményen a szülők is aktívan részt vettek.

Már a délelőtti órákban készültek a finom, egészséges saláták és gyümölcs – zöldség szobrocskák. A gyerekek képzelete határtalan volt, hiszen napot, autót, mozdonyt, egeret is készítettek a rendelkezésre álló alapanyagokból.

Fotók:Kovács Loretta

A nap folyamán több előadást is hallhattak a gyerekek és szüleik. Csala András, a Kazincbarcikai Mentőállomás vezetője tartott - elsősorban a szülők részére - bemutatót az újraélesztés technikájáról, Molnárné Virág Hajnalka védőnő az allergiáról adott szakszerű tájékoztatást, Nagyné Tóth Aranka a méz jótékony hatásáról beszélt.
A programon az Idővár és az Ideál Egyesület is részt vett, akik kézműves foglalkozást tartottak a gyerekeknek.

A kézművesség mellett a sport is nagy hangsúly kapott, hiszen délután a szülők a gyerekekkel kötelet húztak, akadálypályán versengtek, célba dobtak. Voltak olyanok is, akik a kresz parkban szlalomoztak, vagy épp ügyességi játékokban vettek részt.

A mozgásos programokat természetesen megelőzte egy közös bemelegítő torna. A versenyek után zsákbamacskát húztak a gyerekek, illetve aki kíváncsi volt gyógyteát is kóstolhatott. A saláták sem vesztek kárba, hiszen a program ideje alatt a gyerekek és szüleik elfogyasztották a közösen készített vitaminbombát.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk