https://kolorline.hu/Fitt Barcika – már a futókat is várják edzések

Fitt Barcika – már a futókat is várják edzések

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A POLAR nagykövetei Futóklub sorozatuk első edzését tartották a KSK-n május harmadikán az esti órákban a Fitt Barcika sportprogram-sorozat keretein belül.

Az edzés első perceiben a POLAR új nagykövetét mutatták be a megjelenteknek: Viszoczky Sándort, akit a városlakók egyébként már jól ismerhetnek, hiszen mindamellett hogy a Kazinczy Ferenc Tagiskola tagintézmény-vezetője óriási sikereket ért és ér el a sport területén: többször teljesítette már az IRONMAN távot, mely nem más mint a triatlon hosszútávú fajtája (megszakítás nélkül 3,86 km úszásból, 180 km kerékpározásból és egy maratonból áll).


Fotók: Zele Tímea

Ezt követően - akik előre regisztráltak – átvették azokat a pulzusmérő órákat, melyek a pulzuskontrollos edzés előnyeit ismertetik meg a tesztelővel.

De mit is érdemes tudni a Futóklubról, kik csatlakozhatnak, és tulajdonképp mi folyik itt?

A program minden futni vágyónak ad valami pluszt: a haladóknak hasznos feladatokat és fejlődési lehetőséget, a kezdőknek a sport alapjait, hogy sérülésmentesen tudjanak a hétköznapokban edzeni. Fontos, hogy amit itt elsajátít a futó, azt a mindennapokban fel tudja használni.

Csatlakozni bárki tud: a kezdőtől a haladóig, időstől a fiatalig mindenkit várnak, s mindenkinek segítenek a saját tempójában biztosítani a fejlődést.

Hogyan néz ki egy alkalom?

Egy könnyed, játékos bemelegítés után futás következik, melyet természetesen az elmaradhatatlan nyújtás zár le. A Futóklub edzéseire minden második héten számíthatnak majd az érdeklődők.

További híreink

Ovicsalogató Kazincbarcikán – Közeleg az óvodai beiratkozás 

Dátum: 2026. ápr 26. 08:00

Közeledik az óvodai beiratkozás időpontja. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák városi intézményeibe idén április 27-én és 28-án lehet beíratni az óvodaköteles gyermekeket. A felkészülést április 20-án nyílt nappal segítették: a leendő ovisok és szüleik betekinthettek az intézmények mindennapjaiba.

Pontyokkal gazdagodtak a barcikai tavak

Dátum: 2026. ápr 25. 20:00

Sikeresen lezajlott a tavaszi haltelepítés Kazincbarcika horgászvizein: a Barcika Park Nonprofit Kft. összesen 1700 kilogramm háromnyaras pontyot helyezett ki a város tavaiba.

A Diákolimpia döntőjébe jutott a Pollack röplabdacsapata

Dátum: 2026. ápr 25. 18:56

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola fiú röplabdacsapata első helyen végzett a Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntőjén, így kivívta a részvételt az országos döntőbe.

Aláírták a szerződést – új szakaszba léphet a Kolor Garden projekt

Dátum: 2026. ápr 24. 17:05

Újabb fontos lépéshez érkezhet a Kolor Garden beruházás: Szitka Péter polgármester és Kovács Ferenc, a KV Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője aláírta az adásvételi szerződést a Mátyás király út melletti terület hasznosítására. A mintegy 9 milliárd forintos lakóingatlan-fejlesztés így az előkészítési szakaszból a megvalósítás irányába haladhat tovább.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk