https://kolorline.hu/Öt szett után került előnybe a Kaposvár

Öt szett után került előnybe a Kaposvár

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Izgalmas, döntőhöz méltó csatát hozott a férfi röplabda NB I döntőjének első mérkőzése, melyet öt szettben nyert meg a Fino Kaposvár a VRC Kazincbarcika ellen a Don Bosco Sportközpontban.

Sportagvalaszto

Már a mérkőzés elején kidolgozott magának egy kis előnyt a VRCK (6-3, 10-7), amit egészen a szett közepéig sikerült is megtartania. Onnantól már csak nőtt a különbség, és végül magabiztosan húzták be az első játékrészt Banai Mátéék (25-17, 1-0). A folytatásban azonban már a Fino Kaposvár akarata érvényesült. 10-16-ról még feljöttek Szabó Dávidék, de Nagy Péter vezérletével a címvédőnek sikerült egyenlítenie (21-25, 1-1)

Aztán a harmadik etap ismét egy sima VRCK-részsikert hozott. Az történt leginkább, amit a borsodiak akartak, és  Demeter Györgynek még az időkérésekkel sem sikerült megzavarnia a sárga-kék mezeseket (25-15, 2-1). Az újabb térfélcsere ismét fordulást hozott a játék képében, hiszen a somogyiak játszottak jobban. Daniel Oravecvezetőedző több cserével is próbálkozott, de utolérnie ezúttal sem sikerült riválisát, így 115 percnyi játék után az ötödik szettre maradt a döntés (19-25, 2-2).

A Fino vett jobb rajtot (1-3), jött a hazai idő, öthöz érve viszont már a VRCK volt előnyben, ezúttal Demeter kért időt. A térfélcserénél Mészáros Dömötörék álltak jobban, (8-6), majd egy állásban beragadtak a hazaiak, így a végén a kaposváriak örülhettek (12-15, 2-3)

JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA NB I, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VRC Kazincbarcika – Fino Kaposvár 2-3 (17, -21, 15, -19)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 700 néző. V.: Adler, Horváth (Halász, Mocsnik, Bibók, Varjasi).
VRCK: Páez, Mészáros, Juhász, Szabó D., Milev, Banai. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Toronyai, Blázsovics, Dudás (liberó), Árva, Kozsla. Vezetőedző: Daniel Oravec.
Kaposvár: Keen, Horváth K., Kalmár, Nagy P., Bögöly, Vajda. Csere: Pápai (liberó), Nikolov. Vezetőedző: Demeter György.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Fino Kaposvár javára.

Daniel Oravec: Biztatóan kezdtünk, de a folytatásban már gyengén nyitottunk, valamint nagyon kevés sáncot hoztunk. Nem álltunk össze, elkéstünk, ennél egy döntőben sokkal jobban kell koncentrálni ezen a téren is. Elveszítettük az első mérkőzést, de Kaposváron mindent megteszünk, hogy kiegyenlítsünk.

Demeter György: Tudtuk nagyon jól, hogy a Kazincbarcika alapjátéka rendkívül jó, amit az első és a harmadik játszmában is bizonyított. Sikerült feljavulnunk, jól nyitottunk és védekeztünk, aminek köszönhetően megszereztük ezt a győzelmet. A párharcnak azonban még koránt sincs vége.

Forrás: vrck.hu

További híreink

Rendkívüli testületi ülés Kazincbarcikán – fejlesztések, közbeszerzések és ingatlanügyek is napirenden

Dátum: 2026. márc 17. 07:03

Rendkívüli ülést tart Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete március 18-án. A napirendi pontok között fejlesztéseket érintő közbeszerzések, villamosenergia-beszerzés, intézményi beszámoló, sportfejlesztési program módosítása és több ingatlannal kapcsolatos kérdés is szerepel. A részletekről a városvezetés a KolorMédia kérdésére adott tájékoztatást.

Lezárult a Rózsa utcai orvosi rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. márc 16. 16:00

A Széchenyi Terv Plusz program keretén belül 144,02 millió forint 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kazincbarcika Város Önkormányzata, a TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BO1-2022-00043 azonosítószámú, a „Helyi egészségügyi alapellátás fejlesztése a Rózsa utcai orvosi rendelőnél” című támogatási kérelem keretén belül.

„Az ünnep mindig kérdés is” — kerekre konstruált március 15-i műsor Kazincbarcikán

Dátum: 2026. márc 16. 11:51

Lovas huszárokkal, fúvósokkal, diákok ünnepi műsorával, polgármesteri beszéddel és néptánccal emlékezett Kazincbarcika az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára. Az ünnepséget fáklyás felvonulás és koszorúzás zárta a Jókai-szobornál.

Befejeződött a Gépész utcai orvosi rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. márc 16. 09:14

Kazincbarcika Város Önkormányzata a Széchenyi Terv Plusz keretén belül 67,83 millió forint 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a „Helyi egészségügyi alapellátás fejlesztése a Gépész utcai orvosi rendelőnél” tárgyú, és TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BO1-2022-00042 azonosítószámú kérelem keretében. A beruházás célja a 7-es számú háziorvosi körzetet ellátó orvosi rendelő korszerűtlen épületének korszerűsítése és felújítása, a gazdaságos és korszerű üzemeltetés érdekében megújuló energia hasznosítása, illetve az épület komplex akadálymentesítése. A fejlesztés további céljai közé tartozik az ellátások biztosításához szükséges orvosi eszközök beszerzése.

KolorTV élőben

Programajánló

Foltvarró kiállítás - Ganyu Sándorné tárlata

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk