https://kolorline.hu/A Szalézisek zárták a sort

A Szalézisek zárták a sort

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Csaknem százan ballagtak el a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból május 5-én, szombaton.

A ballagási ünnepségen elsőként a tanulók a Szent Család Templomba vonultak, ahol Lytton atya áldotta meg az iskola zászlaját és az érettségiző diákokat. A visszaúton a ballagók érintették a Don Bosco Sportközpont épületét, majd a gimnázium udvarán folytatódott a műsor.


Fotók: Zele Tímea



Az eseményen Petróczi Gábor, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgató adott útravalót a diákoknak, de elbúcsúztak a végzős diákok is, a Szalézi-kórus pedig színes dallamokkal emelte az ünnepség fényét.

A ballagási ünnepségen átadták az alábbi kitüntetéseket.

Polgármesteri dicséretben részesült Polonkai Ádám 12.A osztályos tanuló, akinek Klimon István alpolgármester nyújtotta át az elismerést.


A képen: Klimon István alpolgármester és Polonkai Ádám

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Alapítványának kuratóriuma kiemelkedő munkájuk elismeréseként Szalézi-díjban részesítette Polonkai Ádám, Andrékó Tamás és Kovács Balázs 12.A osztályos, valamint Debreceni Bence 12. D osztályos tanulókat.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Alapítványának kuratóriuma kiemelkedő tevékenységük és eredményeik alapján Pro Schola et Labore-díjban részesítette Kovács Nikolett 12.A, Vincze Fédra 12.A, Harnócz András 12.C, Csorba Dorottya, Andó Bálint és Szabados Pál 12.D osztályos tanulókat.

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk