https://kolorline.hu/Május 4-én ballagtak az Irinyis tanulók is

Május 4-én ballagtak az Irinyis tanulók is

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Százhuszonhárom diák búcsúzott az Irinyi János Református Oktatási Központtól május 4-én, pénteken az intézmény udvarán.


Fotók: Zele Tímea

A hagyományokhoz híven a tanulók és az osztályfőnökeik ballagási énekekkel, szebbnél szebb ruhákban és gyönyörű virágokkal vonultak végig az iskola főépületén keresztül egészen az iskola udvarára.



Az ünnepségen Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője mondott beszédet, majd Csernaburczky Ferenc iskolaigazgató készítette fel a diákokat a nagybetűs életre és a közelgő érettségi vizsgákra is.
Az eseményen részt vett Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere, aki Harzsó Richárd Patriknak oklevelet nyújtott át kiemelkedő tanulmányi és versenyeredményeiért, valamint kulturális munkájáért.


A képen: Klimon István alpolgármester és Harzsó Richárd Patrik

Ezt követően az intézmény által alapított díjak találtak gazdára.

"Tiszáninnen Református Diákja" Díj: Szabó Judit Fanni 12/E

Irinyi-díj: Kökény Petra 12/ B, Porcs Dávid 12/C

Irinyi Szakmai Díj: Bodnár Alex Dániel 14/D


További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk