https://kolorline.hu/Egy győzelemre a bajnoki címtől

Egy győzelemre a bajnoki címtől

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hazai pályán győzte le három szettben a VRC Kazincbarcika a Fino Kaposvárt a férfi röplabda NB I döntőjében, így már csak egy sikerre van a bajnoki aranyéremtől.



Kiválóan kezdtek a hazaiak (4-0, 8-3), a gyorsan megszerzett előnyüket végig tartani tudták, sőt még növelniük is sikerült azt. Támadásban és fogadásban is jól ment Mészáros Dömötöréknek, nem hagyták nagyon kibontakozni az ellenfelet, amely sok hibával játszott (25-18, 1-0). A térfélcsere után sem ment igazán a kaposváriaknak, főleg nyitásfogadásban nyújtottak keveset: több ászt is kaptak, a játszmának is Szabó Dávidkét remek szervája vetett véget (25-16, 2-0).

A nézőtéren kiváló hangulatot teremtettek a szurkolók, akik kis híján megtöltötték a Don Bosco Sportközpontot. A harmadik játszma elején viszont azt láthatták, hogy a Fino elkezdett játszani. Nagy Péter vezérletével már 10-5-re is elhúztak a somogyiak, amikor aztán Milev állt a nyitóhelyre, elkezdtek felzárkózni a hazaiak. Daniel Oravecvezetőedző Árva Milánt és Toronyai Miklóst is beküldte Szabó illetve Carlos Páezhelyére, ami jól sült el: Toronyai két remek labdát is adott Juhász Péternek, amit a center beütött, majd Árva is szerzett gyorsan két pontot (15-15). Az izgalmas véghajrában Juhász hozott fontos blokkokat, majd Szabó pontja azt jelentette (25-22, 3-0), hogy szombaton a bajnoki aranyéremért léphet pályára a VRCK (17:30, Don Bosco Sportközpont).

JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA NB I, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
VRC Kazincbarcika – Fino Kaposvár 3-0 (18, 16, 21)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 700 néző. V.: Bátkai-Katona, Szabó P. (Filibér, Gyulai, Mocsnik, Szél).
VRCK: Páez, Mészáros, Banai, Szabó D., Milev, Juhász. Csere: Dudás T. (liberó), Toronyai, Gebhardt N., Árva. Vezetőedző: Daniel Oravec.
Kaposvár: Keen, Bögöly, Vajda, Nagy P., Nikolov, Nagy J. Csere: Pápai (liberó), Horváth, Szabó Be., Kalmár. Vezetőedző: Demeter György.

Daniel Oravec: Ahogy az idegenbeli mérkőzés második felében játszottunk, már nem volt rossz, azt a szintet pedig sikerült hoznunk most is az első két szettben. A harmadikban kicsit gyengébben kezdtünk, de Toronyai Miklós és Árva Milán beállása jót tett a csapatnak. Szombaton szeretnénk lezárni a párharcot.

Demeter György: Gratulálok a Kazincbarcikának, de most mi is kellettünk a sikerükhöz.

Forrás: vrck.hu

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk