https://kolorline.hu/Kulturált közlekedés már gyermekkorban is

Kulturált közlekedés már gyermekkorban is

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Óvodások, általános és középiskolás diákok vettek részt a Közlekedési Kultúra Napján, amit a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság első alkalommal szervezett május 11-én.




Fotók: Kovács Loretta

Óvodás kis gyermekek irányítják a forgalmat a Jószerencsét úti körforgalomnál a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársainak és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjainak segítségével. Az akciót a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából tartották, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet a kulturált közlekedésre, illetve annak veszélyeire.





Kovács Ákos, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rendőrhadnagya, baleseti vizsgálója a Kolorline kérdésére elmondta: az ENSZ 2010 márciusában több mint kilencven ország támogatásával elfogadta a Cselekvések Évtizede a Közlekedésbiztonságért 2011-2020 programot, amely az emberiség történelmének első világméretű közlekedésbiztonsági akciója.


A képen: Kovács Ákos rendőrhadnagy, baleseti vizsgáló, Kazincbarcikai Rendőrkapitányság

A rendőrhadnagy kiemelte: a kapitányság által szervezett program kapcsán a kicsik és nagyok megismerték a közlekedés alapvető szabályait, igyekeztek felhívni a figyelmet a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés veszélyeire, valamint a gyalogátkelőhelyen történő átkelés szabályaira is.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai a járókelőket is megszólították, akiket többek között a jelzőtáblák jelentéséről kérdeztek, a helyes választ pedig apró ajándékkal jutalmazták.


 

További híreink

Esküvők a Mezeyben – népszerű Kazincbarcika új házasságkötő terme a párok körében

Dátum: 2026. máj 24. 11:28

Kazincbarcikán tavaly nyáron a Mezey István Művészeti Központ vált az egyik hivatalos esküvői helyszínné, és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján a párok gyorsan meg is kedvelték az új környezetet. Az újragondolás mögött az a városi törekvés állt, hogy a polgári szertartások modernebb, ünnepélyesebb formát kapjanak, miközben a különböző igényekhez igazodó helyszínek álljanak rendelkezésre.

A városszépítők a jövőért – 40 óvodai magaságyást építettek a gyerekeknek

Dátum: 2026. máj 24. 10:30

Összesen 40 magaságyást alakítottak ki a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményeinek, valamint két egyházi fenntartású óvodának az udvarán a környezettudatosság jegyében a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület tagjai. A szervezet már második évben szerepelt sikeresen a Start a jövőért! című pályázaton. A tavalyi iskolai magaságyás-telepítő mozgalom után idén az óvodák is sorra kerülhettek. A városszépítők a kicsikkel együtt ültettek haszonnövényeket az új ágyásokba, az összesen 300 palánta egy részét pedig a BorsodChem Zrt. támogatásával szerezték be.

Telibe Grease! – Elsöprő musicalélmény a Szalézi diákszínpadának előadásában

Dátum: 2026. máj 23. 17:00

Május 21-én újra üdítő és mozgalmas zenés-táncos show örvendeztette meg a Don Bosco Sportközpont lelátójára sereglett publikumot Kazincbarcikán. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákszínpada a tavalyi Mamma Mia! ovációja után ezúttal az ikonikus Grease-t adta elő — a nyárkezdéshez illően energikusan és mesterien. A diákszínpad rendezője, Vassné Szokircsák Diána tanárnő újra boldogan nyugtázta növendékei hangos közönségsikerét.

Közösen ünnepelték a gyereknapot a kazincbarcikai ovisok

Dátum: 2026. máj 23. 13:00

Idén második alkalommal ünnepelték együtt a gyereknapot a Kazincbarcikai Központi Óvodák tagintézményei a Mezey István Művészeti Központ udvarán. Az ovisokat izgalmas, kreatív és sportos feladatok, minikoncert és ajándékok várták.

KolorTV élőben

Programajánló

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Nyitott szertárkapuk gyermeknapon

Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk