https://kolorline.hu/Hárommilliós szemüvegre van szüksége Leventének, hogy tanulhasson

Hárommilliós szemüvegre van szüksége Leventének, hogy tanulhasson

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kazincbarcikai Levente nyolcadik osztályos, kitűnő tanuló, vagány kissrác. Azonban egy dologban különbözik kortársaitól: szemeire szinte már alig lát.

– 6 éves korában észlelték, hogy Levente mindkét szemén retinaelvékonyodás történt. Az orvostudomány mai állása szerint sem gyógyszerrel, sem műtéttel nem tudnak ezen segíteni, igaz, kísérleti eljárások már léteznek – mesélte Baba István, a fiú apukája.

Ahhoz, hogy tovább tanulhasson egy dologra lenne szüksége Leventének: egy olyan szemüvegre, melybe egy kamera van építve, amellyel viselője zoomolhat, a belső lencsén pedig jól látja a kamera vetítette képet.

Csakhogy a szülei nem engedhetik meg a hárommilliós eszközt, így segítséget kérnek.

– Eddig kitűnő tanuló volt. Két lehetőségünk van: vagy egy úgynevezett Prodigi Connect 12-t kell beszereznünk, amely 1 050 000 forint, vagy a 3 milliós szemüveg. Az „olcsóbb” egy tabletszerű készülék, ám az csak a tanulását könnyítené. A szemüveg drágább, de az egész élete könnyebb lenne – folytatta az apuka.

Ha módjában áll hozzájárulni az eszköz beszerzéséhez, akkor Baba Levente közlemény megadásával segíthet a következő számlaszámon: 10701238-67147124-51100005

(Forrás)

További híreink

Megérkezett az első új külföldi orvos a Kazincbarcikai Kórházba 

Dátum: 2026. aug 16. 14:51

Átvette szolgálati lakását az önkormányzattól a Kazincbarcikai Kórház első újonnan érkező orvosa, Edet Ekanem. A nigériai fiatalember néhány héten belül áll munkába a kórház belgyógyászatán. 

Nappal is Kolorfesztivál – Kiegészítő élmények és díjmentes családi programok

Dátum: 2026. aug 16. 10:08

A hat napon át zajló XII. Kolorfesztivállal nemcsak este és éjjel érdemes számolni. Augusztus 17. és 22. között számos – zömében díjmentes – családi és egyéb program egészíti ki a színpadi fellépéseket. A fesztiválterület mindennap 11 órától nyílik meg, és a gasztroutcával, valamint a térítésmentes élményekkel bárkinek szabadon látogatható 16:00 óráig, az esti belépős programok kezdetéig.

A kazincbarcikaiak is beleszólhatnak abba, milyen legyen a jövő városa

Dátum: 2026. aug 15. 12:52

Telt házzal indult el Kazincbarcika új településtervének lakossági egyeztetése. A Mezey István Művészeti Központban hat asztalnál gondolkodtak együtt a résztvevők arról, mit tartanak a város legfontosabb értékeinek, hol látnak fejlesztendő területeket, és milyen Kazincbarcikát szeretnének a következő években. A workshop az első állomása volt annak a hosszabb folyamatnak, amelybe később más formában is bekapcsolódhatnak a városlakók.

3 milliárd után most 800 millió forint a tét

Dátum: 2026. aug 14. 19:08

Újabb közel 800 millió forintos befizetési kötelezettség terheli Kazincbarcikát egy olyan számítási módszer miatt, amely már tavaly is komoly pénzügyi nehézséget okozott a városnak. Az önkormányzat lassan két éve folyamatosan dolgozik a probléma rendezésén, és számos kormányzati, szakpolitikai szereplővel egyeztetett.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Maya fátyla — Bandzsók István képzőművész kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk