https://kolorline.hu/Rajzpályázat – a legjobb alkotásokat díjazták

Rajzpályázat – a legjobb alkotásokat díjazták

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az „Adj Esélyt” című programsorozat részeként eredmény hirdetett a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete május 18-án, a Bányász Klubban.

Az eseményen Tomkóné Kiss Mária, a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnöke köszöntötte a megjelent diákokat, pedagógusokat és a szülőket, majd ismertette az „Adj Esélyt” című programot, melynek célja, hogy az egészséges emberek jobban megismerjék a mozgáskorlátozottakat és a mozgásszervi fogyatékkal élőket.

A projekt kapcsán az egyesület kiemelt figyelmet fordított a fiatalokra, úgynevezett esély órákat tartott több mint négyszáz diáknak a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolában és tagintézményeiben. Ennek apropóján a szervezők rajzpályázatot hirdettek azoknak a diákoknak, akik a foglalkozások valamelyikén részt vettek.

A felhívásra összesen tizennyolc alkotás érkezett, melyeken a tanulók az esélyórák emlékeit elevenítették fel. Az egyesület minden résztvevőt oklevéllel és ajándékkal jutalmazott.
A program keretében az egyesület éves küldöttgyűlését is megtartotta.

 

További híreink

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.

November 12-én 12 óráig tart nyitva a Barcika Szolg Kft. Ügyfélszolgálati Irodája

Dátum: 2026. nov 03. 13:33

Online ügyintézésre a https://barcikaszolg.ps.hu/ oldalon 0-24 órában van lehetőség.

Nagyszerű eredmények a KVSE Birkózó Szakosztályának tiszacsegei versenyén

Dátum: 2026. nov 03. 13:22

Éremeső Tiszacsegén – Tíz dobogós helyezést szereztek a KVSE birkózói!

Versenykiírás: Futsal Diákolimpia körzeti döntő

Dátum: 2026. nov 03. 13:13

A verseny célja: körzeti Diákolimpiai helyezések eldöntése, továbbjutás kivívása a megyei elődöntőre 

KolorTV élőben

Programajánló

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk