https://kolorline.hu/Író-olvasó találkozó Igaz Dórával

Író-olvasó találkozó Igaz Dórával

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A hét első rendezvénye Igaz Dóra gyermekkönyv író, író-olvasó találkozójával indult. Az írónő könyvei nemcsak gyerekeknek szólnak, hanem a felnőtteknek, szülőknek, nagyszülőknek is használható ötletekkel szolgálnak - például - arra nézve, hogyan állítsák fel a lurkókat a gép elől.

Igaz Dóra, gyermekkönyv író elmondta, hogy az írás már egészen gyermekkorától a személyiségéhez tartozott, ugyanis ha már meglátott egy ceruzát és egy cetlit, rögtön késztetést érzett arra, hogy valamit papírra vessen.

Elmondása szerint olvasmányait nemcsak úgynevezett kutatómunkával írja, hanem életének tapasztalatai és gyermekei viselkedése alapján, hiszen háromgyerekes anyukaként ő is szembesült például a 21. század csodatalálmányaival: a táblagéppel, a laptoppal és azzal, hogy rendkívül nehéz elrángatni őket a gépek elől és rávenni arra, hogy a friss levegőn játszanak.


Fotók: Zele Tímea

Író-olvasó találkozójának, illetve könyveinek témája az olvasást, az olvasni tanulást is előnyben részesítik: a Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-­sorozatot épít.



A Pagony legkiválóbb szerzői négy-négy könyvet írnak, négy különböző nehézségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is
olvashatók.

A Vidám Gyermekkönyv Napok programsorozat következő napján, május 23-án délután egy órától ősmagyarokról szóló mesés, majd két órától környezetvédelmi foglalkozást tartanak majd általános iskolások részére. Május 24-én a Diri Dongó zenés irodalmi, interaktív műsora várja majd a legkisebbeket.

A gyermekkönyvnapok vasárnap a városi gyermeknappal egybekötve érnek majd véget, ahol szintén számos színes program várja majd a résztvevőket.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk