https://kolorline.hu/Játékos matematika

Játékos matematika

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az NTP-MTTD-17-0207 "Játékos Matematika" nevű pályázat keretén belül táblajátékok délutánjára várták az alsó és felső tagozatos diákokat a Tompa Mihály Általános Iskolában május 22-én.

A pályázat kapcsán táblajátékokkal, kirakókkal, logikai feladványokkal, rejtvényekkel is foglalkoztak, ezeket a feladatokat, játékos fejtörőket kell megoldaniuk ezen a délutánon kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 


Fotók: Zele Tímea

Suga László, matematika szakos tanár - és a program megszervezője - elmondta, hogy évek óta szerencsésen pályáznak a Nemzeti Tehetségprogram különböző pályázatain, amelynek többek között a mai rendezvény is köszönhető.

Úgy fogalmazott, hogy maga a program egy hatvan órás szakkör jellegű tanfolyam, amelyen tizenhat tanuló vett részt heti egy alkalommal, két órán keresztül. Ezen felsőtagozatos tanulók mutatják be most mindazt társaiknak, amit az elmúlt évben tanultak matematikából, egy jó hangulatú, kötöttségek nélküli játékos délután keretén belül. 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk