https://kolorline.hu/Simkó Fanni kiállítása

Simkó Fanni kiállítása

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Otthon Galéria címmel nyílt meg Simkó Fanni kiállítása az I. számú Idősek Otthonában május 25-én.

Az ünnepélyes megnyitün István Zsolt, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd az intézményegység egyik munkatársa méltatta a kiállítót, ezt követően pedig az Irinyi János Református Oktatási Központ  tehetséges diákjainak produkcióját hallgathatták meg a résztvevők.


Fotók: Zele Tímea

Simkó Fanni Talpalatnyi Bőrvilágának kiállított munkái között festett, bőr ékszeregyütteseket, táskákat, bőr könyvborítókat láthattak a művészet-és esztétika kedvelők. A kiállítás 2018 június 22-ig a hét minden napján 10:00 -és 16:00 óra között tekinthető meg.

További híreink

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon kezdte pályafutását, most az ORFK vezetésével bízták meg Mecser Tamást

Dátum: 2026. jún 08. 12:29

Június 8-i hatállyal dr. Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével a miniszterelnök – közölte hétfőn a Belügyminisztérium.

A Vegyész Röplabda Akadémia adott otthont az U17-es országos döntőnek

Dátum: 2026. jún 07. 21:23

Június 5. és 7. között Kazincbarcikán rendezték meg az U17-es fiú röplabda I. osztályú országos döntőjét. A Vegyész Röplabda Club akadémiájának csarnokában a korosztály hat legjobb magyar csapata lépett pályára, köztük a házigazda VRCK együttese is.

Ünnepélyes búcsú a Don Bosco Sportközpontban – 56 diák ballagott el

Dátum: 2026. jún 06. 14:58

Ötvenhat végzős diák búcsúzott el június 5-én a Don Bosco Sportközpontban. A tanulók valamennyien sikeresen szakmai bizonyítványt szereztek, közülük hatan pedig az érettségi felé tettek újabb fontos lépést. Az ünnepség a lezárás és az elért eredmények elismerése mellett a továbblépésről is szólt.

Gulliver a törpék országában – néma táncszínház varázsolta el a gyerekeket Barcikán

Dátum: 2026. jún 05. 16:08

Újabb ingyenesen látogatható kulturális élményt hozott Kazincbarcikára a Petőfi Kulturális Program május 29-én. Ezúttal a családokat várták az Egressy Béni Művelődési Központba a Gulliver a törpék országában című táncszínházi előadásra, amelyre díjmentesen lehetett regisztrálni. Városunk a turné idei évadának mindössze 11 állomása közé került be.