https://kolorline.hu/Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolájának 7. évfolyamos tanulói immár ötödik alkalommal vettek részt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével megvalósuló Határtalanul! programban.

A pályázat célja, hogy a magyarországi iskolák tanulói megismerjék a szomszédos országokban élő, identitásukat megtartó, külhoni magyarságot. A „kazinczysok” negyven tanulója négy tanár kíséretében a Felvidék történelmi helyein járt, április 17. és 20. között. Egy nagyon kedves, helyi idegenvezető kalauzolta a csoportot, mely rengeteg új élménnyel gazdagodva tért haza. Kassán meglátogatták a Rodostó- házat, ami annak a háznak az utánzata, ahol II. Rákóczi Ferenc 1720 és 1735 között száműzetésben élt és halt meg. Tőketerebesen felkeresték az Andrássy-kastélyt, melynek a parkjában lévő Andrássy-mauzóleumban nyugszik id. Andrássy Gyula is. Szelmencen a határnál fényképezkedtek. A királyhelmeci múzeumban megcsodálták az egykori osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébetnek, Ferenc József feleségének a legkedveltebb ruháit. Az utolsó napon a bodrogszerdahelyi szlovákiai magyar iskolában jártak, majd Rákóczi szülőházában, Borsiban fejezték be a barangolást.

További híreink

Szívvel nevelni, közösséget építeni – Don Bosco ünnepe Kazincbarcikán

Dátum: 2026. febr 07. 16:00

Szentmisével, ünnepi műsorral és díjátadóval emlékezett meg névadójáról, Don Bosco Szent Jánosról a kazincbarcikai Don Bosco iskola közössége. A diákok, pedagógusok és meghívott vendégek közösen ünnepeltek, a rendezvény idén is a szalézi szellemiség legfontosabb üzenetét erősítette: a nevelés nemcsak tudás, hanem szívformálás is.

Szétfagytak az utak országszerte – Barcikán már zajlik az ideiglenes kátyúzás

Dátum: 2026. febr 07. 10:38

Országszerte megszaporodtak a kátyúk: Budapesttől Miskolcon át Debrecenig fotók lepték el a közösségi médiát, sokan azt írják, ennyi úthibát egyszerre még sosem láttak. Kazincbarcikán már megkezdődött a kátyúzás: hidegaszfalttal javítják a legforgalmasabb szakaszokat, a tartós helyreállítás tavasszal jöhet.

Elvonások árnyékában készül Kazincbarcika 2026-os költségvetése

Dátum: 2026. febr 06. 15:00

Milliárdos terhek mellett is a biztonságos működésre és a fejlesztések folytatására törekszik Kazincbarcika városvezetése. Idén kiemelt fókuszt kap a vízi komplexum mellett épülő strand létrehozása, a vállalkozások, civil- és sportszervezetek támogatása és a mindennapi infrastruktúra fejlesztése, hogy a város még élhetőbb legyen.

Álarc mögül beszélni

Dátum: 2026. febr 06. 09:00

A nyilvános megszólalás mindig felelősséggel járt. Ma egyre gyakrabban már nem arcok, hanem álarcok beszélnek – név, következmény és vállalás nélkül. Ez a cikk nem vádirat, hanem kísérlet a megértésre: miért lett tömeges a névtelenség az online térben, hogyan formálja át a közbeszédet, és hol húzódik az a határ, ahol a szabadság már nem erősít, hanem rombol.

KolorTV élőben

Programajánló

IX. Rejtvényfejtő verseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk