https://kolorline.hu/Kolorfutás fórum az önkénteseknek

Kolorfutás fórum az önkénteseknek

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kolorfutás menetével kapcsolatban tartottak megbeszélést az önkénteseknek a Barcika Art Kft sportszervezői június 4-én a Don Bosco Sportközpontban.

Kolorfesztivál

A találkozó célja az volt, hogy a verseny gördülékeny lebonyolítását megismerjék a diák önkéntesek, akik a szervezőkkel együtt dolgoznak majd a rendezvény napján.

Fotók: Kovács Loretta

A fiatalok segítenek majd a regisztrációnál, a frissítőpontokon, a pályazárásokban és a befutóérmek átadásában is. Ahhoz, hogy a futók teljes biztonságban érezzék magukat rendkívül fontos az önkéntesek precíz munkája.

Viszoczky Sándor, a Barcika Art Kft. sportszervezője érdeklődésünkre elmondta, körülbelül hatvanöt-hetven nebuló segítségére számítanak, eddig többnyire a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból gyűltek össze az esemény iránt érdeklődők.

Fotón: Viszoczky Sándor, a Barcika Art Kft. sportszervezője

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk