https://kolorline.hu/Idén is köszöntötte a mentősöket Kazincbarcika

Idén is köszöntötte a mentősöket Kazincbarcika

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hatodik alkalommal rendezték meg június 13-án a Mentő napot Kazincbarcikán. A rendezvény célja idén is az volt, hogy az önkormányzat köszönetet mondhasson a helyi mentőállomás dolgozóinak.

Az eseményen elsőként Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, akik beszédükben méltatták a Kazincbarcikai Mentőállomás dolgozóinak munkáját.


Fotók: Zele Tímea

A városvezetőket ezután Bartha Tamás, az OMSZ Észak-magyarországi Regionális mentőszervezetének vezetője és Csala András, a Kazincbarcikai Mentőállomás vezetője követték, akik köszönetet mondtak Kazincbarcika városának az elismerésért.

A rendezvényen Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele kitüntetésben Péntek István mentőtiszt részesült, aki 28 éve állt szolgálatba a miskolci mentőállomáson, mentőápoló munkakörben. Elhivatottságot érzett a szakma iránt, ezért 2004-ben megszerezte a mentőtiszti diplomát. A kazincbarcikai menőállomáson 2008-óta teljesít szolgálatot, négy évig az állomásvezetői feladatokat is ellátta. Munkáját a kiváló elméleti felkészültség és empátiás készség mellett megbízhatóság és pontosság jellemzi. Határozott fellépésű, a helyszíni ellátásban lelkesen, rutinszerűen cselekszik. Számtalan embert próbáló helyzetben mutatta meg, hogy számára a mentés igazi hivatás.

Érdeklődésünkre elmondta, hogy óriási megtiszteltetés számára ez az elismerő oklevél, hiszen a munkáját méltatják és ismerik el így, amire rendkívül büszke.

A kitüntetést Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester adták át. A program közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult.


A mentők napján sem pihentek!

A rendezvény végi közös fotó után rögtön szolgálatba is helyezték magukat, ugyanis az Ambrózia Étterem és Panzió mellett egy idős férfi rosszul lett, így természetesen a mai napon is az életmentést helyezték előtérbe.

További híreink

3 milliárd után most 800 millió forint a tét

Dátum: 2026. aug 14. 19:08

Újabb közel 800 millió forintos befizetési kötelezettség terheli Kazincbarcikát egy olyan számítási módszer miatt, amely már tavaly is komoly pénzügyi nehézséget okozott a városnak. Az önkormányzat lassan két éve folyamatosan dolgozik a probléma rendezésén, és számos kormányzati, szakpolitikai szereplővel egyeztetett.

Újra lehet csónakázni a Csónakázó-tavon a Kolorfesztivál idején

Dátum: 2026. aug 14. 09:06

Sok kazincbarcikai számára kedves emlék a Csónakázó-tó régi hangulata, amikor még csónakokkal is vízre lehetett szállni. A szolgáltatás hosszú éveken keresztül működött, később azonban az egész szezonon át tartó fenntartása a változó érdeklődés mellett már nem bizonyult gazdaságosnak.

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk