https://kolorline.hu/Speciális kézműves foglalkozás a hátrányos helyzetűeknek

Speciális kézműves foglalkozás a hátrányos helyzetűeknek

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, valamint a Barcika Art Kft. – mint a projektet lebonyolító cég - munkatársai közreműködésével június 13-án ismét speciális kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekek Háza – Kézművesházban.

A rendezvényt második alkalommal szervezték meg a programok életre hívó intézmények, ahová tízfős csoportok jelentkezését és megjelenését várták. A kellemes és tartalmas foglalkozáson a gyerekek gyöngyöt fűztek, rajzoltak és festettek is, melyet haza is vihettek.


Fotók: Zele Tímea

István Zsolt, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatója kérdésünkre úgy fogalmazott, intézményük Kazincbarcika Város Önkormányzat segítségével - illetve több cég közreműködésével - a Közösségi integráció Kazincbarcikán, a Hámán Kató akcióterületen című projekt keretében szervezték a speciális kézműves foglalkozást, mely természetesen nemcsak gyerekeknek, hanem családoknak is szól. A három évig tartó programsorozat keretén belül nemcsak szociális, hanem oktatásbeli, egészségügyi, illetve különböző közösségépítő programok kerülnek megvalósításra.

A szervezők célja az érintett terület felélesztése, így például a hátrányos helyzetben élők közösségi integrációja is.

További híreink

3 milliárd után most 800 millió forint a tét

Dátum: 2026. aug 14. 19:08

Újabb közel 800 millió forintos befizetési kötelezettség terheli Kazincbarcikát egy olyan számítási módszer miatt, amely már tavaly is komoly pénzügyi nehézséget okozott a városnak. Az önkormányzat lassan két éve folyamatosan dolgozik a probléma rendezésén, és számos kormányzati, szakpolitikai szereplővel egyeztetett.

Újra lehet csónakázni a Csónakázó-tavon a Kolorfesztivál idején

Dátum: 2026. aug 14. 09:06

Sok kazincbarcikai számára kedves emlék a Csónakázó-tó régi hangulata, amikor még csónakokkal is vízre lehetett szállni. A szolgáltatás hosszú éveken keresztül működött, később azonban az egész szezonon át tartó fenntartása a változó érdeklődés mellett már nem bizonyult gazdaságosnak.

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk