https://kolorline.hu/Legó az oktatásban

Legó az oktatásban

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A 2018/2019-es tanévtől élményalapú oktatást vezetnek be a Kazinczy Ferenc Tagiskolába különféle LEGO játékok segítségével.



A Kazincys diákok és pedagógusok az utolsó tanítási napon, június 15-én a sportcsarnokban gyűltek össze, hogy a tanévben szerzett élményeket, kiemelkedő tanulmányi és sport versenyeredményeket felelevenítsék. A Kazinczy Ferenc Tagiskola Akkreditált Kiváló Tehetségpont immár fél éve, éppen ezért gondolta úgy az iskola kollektívája, hogy a tehetséggondozás és a felzárkóztatás keretében LEGO játékokkal színesítenék az oktatást.


Fotók: Zele Tímea

Viszoczky Sándor, a Kazinczy Ferenc Tagiskola tagintézményvezetője a Kolorline kérdésére elmondta: az alsósoknak kifejezetten a matematika oktatására kifejlesztett LEGOkat, az ötödik és hatodik évfolyamos diákoknak pedig LEGO robotokat vásároltak, amelyekkel a gyerekek megtanulnak majd modellt építeni, az épített szetteket pedig számítógépről is tudják majd vezérelni. A tagintézményvezető hozzátette: régi álmuk vált valóra azzal, hogy ezek az eszközök már a következő tanévtől rendelkezésre állnak a Kazinczy-Kertvárosi Iskolába Járó Gyermekekért Alapítványnak köszönhetően.
 

További híreink

Több városrészben is áramszünet lesz jövő héten Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 04. 08:00

Július 6. és 10. között több kazincbarcikai utcában is szünetel majd a villamosenergia-szolgáltatás tervezett hálózat-karbantartási munkák miatt. Az MVM Émász Áramhálózati Kft. összesen kilenc körzetet érintő áramszünetet jelentett be.

Orvosi kinevezések és rangos elismerések – így ünnepelték a Semmelweis-napot Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 03. 08:51

Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt tisztelgett Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Kórház a június 30-án, az Egressy Béni Művelődési Központban rendezett Semmelweis-napi ünnepségen. A Kazincbarcika Város Egészségügyéért díjat ezúttal dr. Marosfalvi Ágnes osztályvezető főorvos vehette át.

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk