https://kolorline.hu/Vatikáni döntés alapján Szent Barbara Knurów patrónusa

Vatikáni döntés alapján Szent Barbara Knurów patrónusa

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Knurów huszonkét éve testvérvárosa Kazincbarcikának: a két település kiváló kapcsolatot ápol egymással, melynek jeleként két évvel ezelőtt városunk megkapta Knurów elismerését, majd a kazincbarcikai képviselő-testület elismerő plakettet nyújtott át lengyel testvérvárosunk polgármesterének.

A 2018-as év kiemelkedő esztendő Lengyerország, és egyben Knurów életében is: egyrészről az ország újjáalakulásának 100. évfordulóját, másrészről a a knurowi bánya létesítésének 110. évfordulóját ünneplik. Az utóbbi kapcsán kérelmezte Knurów városa a Vatikánban, hogy Szent Barbarát a város védőszentjének nyilváníthassák tekintettel arra, hogy a bányászat a mai napig jelentős szerepet játszik a település életében.

A Vatikán megadta a hozzájárulást, így a knurówi városnapok alkalmával – június 15-17 - került sor a hivatalos okiratok átadására, illetve felszentelésére, melyet az ottani bíboros tett meg. E szertartásra a kazincbarcikai delegáció is meghívást kapott, így városunk is képviseltette magát az eseményen.

További híreink

3 milliárd után most 800 millió forint a tét

Dátum: 2026. aug 14. 19:08

Újabb közel 800 millió forintos befizetési kötelezettség terheli Kazincbarcikát egy olyan számítási módszer miatt, amely már tavaly is komoly pénzügyi nehézséget okozott a városnak. Az önkormányzat lassan két éve folyamatosan dolgozik a probléma rendezésén, és számos kormányzati, szakpolitikai szereplővel egyeztetett.

Újra lehet csónakázni a Csónakázó-tavon a Kolorfesztivál idején

Dátum: 2026. aug 14. 09:06

Sok kazincbarcikai számára kedves emlék a Csónakázó-tó régi hangulata, amikor még csónakokkal is vízre lehetett szállni. A szolgáltatás hosszú éveken keresztül működött, később azonban az egész szezonon át tartó fenntartása a változó érdeklődés mellett már nem bizonyult gazdaságosnak.

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk