https://kolorline.hu/Egy hét a sportolás jegyében

Egy hét a sportolás jegyében

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Izgalmas hét áll azon gyermekek mögött, akik a június 25-e és 29-e között megtartott Kolor napközis sporttáborban kezdték meg vakációjukat, hiszen a kazincbarcikai sportpalettán megtalálható majd összes sportegyesület edzésén részt vehettek.

Harmadik alkalommal rendezte meg a Barcika Art Kft. a Kolor napközis sporttábort, mely iránt minden éveben nagy érdeklődés mutatkozik: idén 28 barcikai, valamint miskolci 7 és 14 év közötti gyermek jelentkezett, akik öt napon keresztül sportoltak a város valamelyik létesítményében. Az edzések között mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebbet: volt többek között birkózás, röplabda, kézilabda, foci, kosárlabda, tenisz, atlétika és falmászás is, melyeket mind szakedzők irányítottak. Azonban, ha valaki ezek ellenére is unatkozni vágyott, az számháborúzhatott, társasjátékozhatott, túrázhatott, vagy Avalon park játszóterén játszhatott.


Fotók: Zele Tímea

- Már az elmúlt évek tapasztalatai alapján is láthatjuk, hogy jól érzik magukat a gyerekek a táborban, hiszen legalább 10-12 gyermek visszatérő.  Már most sokan mondják nekünk azt, hogy jövőre is itt szeretnének lenni velünk. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon pozitív visszajelzés, hiszen a gyermekek a legőszintébbek, ők biztosan megmondják, ha valami nem tetszik nekik – mondta el Róth Zoltán, a Barcika Art Kft. sportszervezője, majd hozzátette: már az első alkalommal nagyon lelkesek voltak a szervezésben, s ez azóta is töretlen, így valószínűnek tartja, hogy Kazincbarcikán hosszú évekig szerveznek majd ilyen sporttábort.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk