https://kolorline.hu/Véget ért a birkózótábor

Véget ért a birkózótábor

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén is volt birkózótábor Kazincbarcikán

A KVSE Birkózó Szakosztálya a már hagyományosnak számító nyári edzőtáborát 2018. július 2-6. között rendezte meg. A tábor vezetőségét Kónya Lajos vezetőedző és táborvezető, Fodor Pál technikai vezető, Szőgyör Mihály segítőedző, Fodor Mónika (szülő) és Demeterné Dobos Szabina (szülő) alkotta.

Az edzőtábor bázishelye a KSK Sporttelep birkózó csarnoka és a sporttelep szabadtéri létesítményei voltak, ahol az óvodás és iskolás fiúk, lányok gyakorolták a birkózást. A tábor tizenöt fővel kezdte meg a heti edzést.

Fotók: Kovács Loretta

Az alapprogramban fizikai felmérés és napi két edzés szerepelt. A sporttábor nemcsak az edzésről szólt, hanem a napokat színesítették erős, fizikai igénybevételt kívánó szabadidős programokkal is, mint pl.: úszás, kerékpártúra, lovaglás vagy a teke. A finomságok sem maradtak ki a sorból, hiszen volt még fagyizás és szabadtéri ebéd is.

Fotó: Fodor Pál technikai vezető 

A jó úszók a strand által kijelölt területen a mélyebb részben is megmérették magukat a Vadna-parkban, a kerékpártúra célja pedig a Kazincbarcikától 14 km-re lévő Tardonai horgásztó volt. A túrára gépkocsi biztosítás mellett került sor, majd a cél elérése után pihenés és játék következett a horgásztónál.

Fotó: Fodor Pál technikai vezető 

A tekével - mint sportággal - a gyerekek többsége most találkozott először. A megrendezett verseny izgalmasnak bizonyult, hiszen a versenyt a Teke Szakosztály elnökének jelenlétében tartották. Nem volt kétséges, hogy szakavatott embertől tanulhatták meg a sport alapjait.

Fotó: Fodor Pál technikai vezető 

Kiderült az is, hogy a folyamatos gurítás nem is olyan könnyű, garantált volt a másnapi izomláz.
Az eltelt egy hét alatt a táborban résztvevőket Kónya Lajos vezetőedző oklevéllel és apróbb ajándékokkal jutalmazta. A felmérés alapján az élmezőny sorrendje: Kiss Bence, Pálkutas Levente, Demeter Dominik.

 

Forrás: Fodor Pál technikai vezető 

További híreink

Nagy területen ég a szárazfű Kazincbarcika határában

Dátum: 2026. szept 16. 21:02

Ég a szárazfű Berente határában, Kazincbarcikáról is jól látszik. A tűzoltók a helyszínen vannak, lakott terület nincs veszélyben.

Idősek világnapja - Dupla Koós Réka előadás az Egressyben

Dátum: 2026. szept 16. 08:53

A nagy érdeklődésre való tekintettel egymás után kétszer is fellép Koós Réka október 1-jén, az Idősek világnapján az Egressy Béni Művelődési Központban. Azok, akik nem tudtak már regisztrálni az első előadásra, szeptember 16-ától regisztrálhatnak a másodikra.

Végéhez közeledik a Kazincbarcika alsóhoz vezető járda építése

Dátum: 2026. szept 15. 20:09

A Kazincbarcika alsó vasúti megálló megközelítését kényelmesebbé és biztonságosabbá tevő Múcsonyi úti járda munkálatai dinamikusan haladnak. Mondhatni, csak az utolsó simítások vannak hátra a befejezéséig.

Útlezárások és forgalmirend-változások Kazincbarcikán a BorsodChem Kolorfutás Night idején 

Dátum: 2026. szept 15. 17:23

Szeptember 19-én 16:30-22:00 között rendezik meg az idei BorsodChem Kolorfutás Nightot Kazincbarcikán. A több száz résztvevővel rajtoló verseny biztonságos lebonyolítása érdekében az alábbi területeken számíthatnak a városlakók és a látogatók útlezárásra vagy a megszokottól eltérő forgalomirányításra. 

KolorTV élőben

Programajánló

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk