https://kolorline.hu/A nyíregyházi Continental Aréna lesz a röplabda Bajnokok Ligája színhelye

A nyíregyházi Continental Aréna lesz a röplabda Bajnokok Ligája színhelye

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Erős ellenfélre számíthat Kazincbarcika

Túl van a VRCK csapat a röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének párosításán, a sorsolás alapján a VRC Kazincbarcika a görög PAOK Szalonikivel találkozik az 1. fordulóban.


Az örömben üröm is vegyül, hiszen a klub szeretett volna Kazincbarcikán a Don Bosco Sportközpontban vagy a miskolci Generali Arénában játszani, végül a nyíregyházi Continental Aréna lett a mérkőzés helyszíne.

Hogy miért? Szigorították a létesítményekre vonatkozó előírásokat, és ez felel meg a CEV által leírt szigorú szabályoknak.
Az a csarnok, amely tiszta belmagassága nem éri el a 9 métert, és legalább 2000 ülőhellyel nem rendelkezik, nem alkalmas a mérkőzés lebonyolítására. Minimum 3000 férőhelyes arénában kell játszani a meccseket.

Fotón: Continental Aréna - Nyíregyháza

A barcikai csapat ennek tudatában adta be a nevezését a Bajnokok Ligájába és nagyon sajnálja, hogy nem léphet hazai pályán a szurkolók elé. A VRCK bízik benne, hogy ettől függetlenül elkísérik őket a röplabda szerelmesi és idegen közegben is bíztatják a csapatot.

Fotó: Kovács Loretta

A mérkőzést október 9-én játsszák a görög PAOK Szaloniki ellen, míg a visszavágóra október 17-én kerül sor.

 

Forrás: vrck.hu

További híreink

Nagy területen ég a szárazfű Kazincbarcika határában

Dátum: 2026. szept 16. 21:02

Ég a szárazfű Berente határában, Kazincbarcikáról is jól látszik. A tűzoltók a helyszínen vannak, lakott terület nincs veszélyben.

Idősek világnapja - Dupla Koós Réka előadás az Egressyben

Dátum: 2026. szept 16. 08:53

A nagy érdeklődésre való tekintettel egymás után kétszer is fellép Koós Réka október 1-jén, az Idősek világnapján az Egressy Béni Művelődési Központban. Azok, akik nem tudtak már regisztrálni az első előadásra, szeptember 16-ától regisztrálhatnak a másodikra.

Végéhez közeledik a Kazincbarcika alsóhoz vezető járda építése

Dátum: 2026. szept 15. 20:09

A Kazincbarcika alsó vasúti megálló megközelítését kényelmesebbé és biztonságosabbá tevő Múcsonyi úti járda munkálatai dinamikusan haladnak. Mondhatni, csak az utolsó simítások vannak hátra a befejezéséig.

Útlezárások és forgalmirend-változások Kazincbarcikán a BorsodChem Kolorfutás Night idején 

Dátum: 2026. szept 15. 17:23

Szeptember 19-én 16:30-22:00 között rendezik meg az idei BorsodChem Kolorfutás Nightot Kazincbarcikán. A több száz résztvevővel rajtoló verseny biztonságos lebonyolítása érdekében az alábbi területeken számíthatnak a városlakók és a látogatók útlezárásra vagy a megszokottól eltérő forgalomirányításra. 

KolorTV élőben

Programajánló

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk