https://kolorline.hu/Több mint száz tonna gumi gyűlt össze

Több mint száz tonna gumi gyűlt össze

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

„Válts Te is! Ne nőt, szemléletet!” Ugye ismerős a szlogen!? Lana és Nyisa rövid, de figyelemfelkeltő szotrija lezárult, véget ért a ZV gumi gyűjtő kampánya.

6. Kolorcity Fesztivál

Negyven települési önkormányzat és 28 gumiszerviz vett részt a ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. gumiabroncs gyűjtő kampányában június 18-30. között. Az egyedülálló, szemléletformaló program során összesen 109 tonna gumi gyűlt össze, amely megközelítőleg 14 000 db abroncsot jelent.
A Sajó-Bódva Völgye Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás és a Zöld Völgy Kft. a közszolgáltatási feladatok ellátásában vállalt szerepe mellett kiemelt fontosságú céljának tartja a környezettudatos gondolkodás elterjesztése, a környezet minőségének megőrzése, fenntartása és javítása, a természeti erőforrások védelme érdekében tett kezdeményezések megvalósítását, ebből a célból indította az egész térséget érintő akciót, melyben főként hulladékudvarok szerepére és a gumihulladék helyes elhelyezésére kívánták felhívni a lakosság figyelmét.
– A lakosság dicséretet érdemel, hiszen rendkívül aktívan vett részt a kampányban, így eredményesen zárult az akció. Külön köszönet jár az önkormányzatoknak és gumiszervizeknek, akik közreműködésükkel nagyban járultak hozzá az elért eredményhez. A kampány kapcsán azt tapasztaltuk, hogy a lakosok egy része nem volt azzal tisztában, hogy a gumiabroncsok hol és milyen módon adhatók le a hulladékudvarokban – nyilatkozta a kezdeményezés kapcsán Szitka Péter, a társulás elnöke.
Az illegális hulladék nemcsak a környezetünkre van rossz hatással, hanem lerakása komoly büntetést is vonhat maga után. A ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint hulladékudvarokban a kampány zárulttával a gumiabroncsokat továbbra is átadhatják negyedévente 250 kg mennyiségben. 

További híreink

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk