https://kolorline.hu/Fókuszban az anyanyelv

Fókuszban az anyanyelv

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Magyar anyanyelvi tehetségfejlesztő tábort rendezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézménye június 25-e és 29-e között. Járási szinten a 2017/2018-as tanévben a 3. és 4. osztályosok körében végzett képességszűrést a pedagógia szakszolgálat. A szűrés anyanyelvi területen történt, a kiemelkedően teljesítő diákok,bekerültek a kazincbarcikai pedagógiai szakszolgálat anyanyelvi tehetséggondozó programjába. A több mint 600 diák közül, több mint ötvenen vettek részt az ötnapos táborban.

6. Kolorfesztivál

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat egyik feladata a tehetséggondozás, ennek eleme volt a nyári napközis tábor. 
A tehetséggondozás célja a kiemelkedő képességű gyermekek, tanulók támogatása pedagógiai eszközökkel annak érdekében, hogy képességeik még jobban ki tudjanak teljesedni.

Anyanyelvi tábor
A programban résztvevő diákok úgynevezett projektfeladatokat kaptak, amit a tábor végére kisebb csapatokat alkotva kellett megoldani. Többek között ilyen volt egy újság megírása, amelyen belül különböző témákat kellett feldolgozni a tanulóknak. A résztvevők cikket írtak az internetes információszerzésről, beszámoltak a Médiaközpontban tett látogatásukról, ahol megismerkedtek az újságírás alapvető szabályaival, a KolorTV gyártási folyamataival, az élő adás kulisszatitkaival, valamint a Kolorline online hírportál felépítésével.
A gyerekek feladatai közé tartozott még Kolorcity bemutatása is az általuk készített újságban, ahol fotókkal és képekkel kellett illusztrálniuk a színes várost, abból a szempontból, hogy hogyan mutatnák be egy vidéki ismerősüknek, barátjuknak Kazincbarcikát.
A tábor végén a tanulók tehetségútlevelet kaptak, amit magukkal visznek iskolájukba.

A csoportok munkái:
1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
5. csoport

További híreink

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk